Skip to content

BUTTERBROS – Új korszak, új dal, új klip

A „Magyar Pálmák” a trió első nagylemezének előfutárja. A garázsos hangulatú, fülbemászó refrénnel operáló hard rock dalhoz Bikali Sándor és Nagy Botond készített klipet, melyet egyszerű, de nagyszerű tematikája, vintage-es atmoszférája, és a Butterbros-tagok energikus performansza tesz igazán magával ragadóvá.

A budapesti fiatalokból álló formáció három és fél éves fennállása alatt több rockzenei műfajban, (mondanivalójuk mélysége szempontjából) dalszövegstílusban és nyelven is kipróbálta magát. Ez az útkeresés 2023 nyarán zárult le, amikor a tagok eldöntötték: alternatív brit hard rock műfajban fognak alkotni, a dalszövegek pedig, melyek innentől kizárólag magyar nyelven íródnak, a személyes lelki- és gondolatvilágukat fogják tükrözni, vagy egyszerűen csak az életüket.

A megújult Butterbros első nagylemeze 2024 szeptemberében jelenik meg: ennek a lemeznek lesz része a most klippel együtt debütáló „Magyar Pálmák” dal is.

.

„Ez a szám elsők között készült el az új felfogásban készített dalok közül. Nyáron megírtuk a trackek zenei részét, az énekszólamokkal és dalszövegekkel viszont elmaradásban voltunk. Amikor hirtelen a semmiből bejutottunk a Martonvásári Fülesbagoly tehetségkutatóra és a XIII. Sop-Rock tehetségkutatóra (ahol a HammerWorld magazin társalapítója, Cselőtei László is zsűrizett minket), muszáj volt gyorsan befejeznünk néhány dalt az újak közül, mert mindenképpen azokat szerettük volna megmutatni. Így magunkhoz mérten rendkívül gyors munkatempóban, három hét alatt írtuk meg három új dal szövegét és énektémáit (ezeken máskor néha hónapokat is tudtunk korábban ülni): úgy beparáztunk a közeli határidőtől, hogy meglepően könnyen jött az ihlet mindhárom dalhoz, melyek közül az egyik a Magyar Pálmák volt. Ráadásul az új szellemiségben íródott számok nem csak a mi tetszésünket nyerték el: a Martonvásári tehetségkutatón másodikok lettünk, a Sop-Rock tehetségkutatóról pedig már az első helyezettnek járó díjjal térhettünk haza.” – számol be a dal keletkezésének körülményeiről Lukács Levente, a zenekar énekes-gitárosa.

A Butterbros legközelebb 2024. március 15-én lép fel Budapesten, a Turbina Kulturális Központban, a Fülesbagoly Trip koncertsorozat keretein belül. Jegyek: https://tixa.hu/butterbros-heavy-brains-fulesbagoly-trip-turbina-klubszoba-20240315

További tartalmakért itt tudjátok követni a zenekart:
YouTube: https://www.youtube.com/@Butterbrosband
Spotify: https://open.spotify.com/artist/6DgUv703ol9CLxVTAr1EZ5
Facebook: https://www.facebook.com/butterbrosband
Instagram: https://www.instagram.com/butterbrosband/
TikTok: https://www.tiktok.com/@butterbrosband

A formáció tagjai:
Koenig Benedek – dob, vokál
Kovács Kristóf – basszusgitár, vokál
Lukács Levente – gitár, ének

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw