Skip to content

BROTHERS OF METAL – 25 éve íródik a dal

November 1-én új albummal jelentkezik a folkos heavy/power metalt játszó svéd Brothers of Metal. Az AFM Records által gondozott hanghordozó 13 szerzeményt fog tartalmazni, amelyek nagy része – annak rendje s módja szerint – északi jelleggel lesz felvértezve. Ugyanakkor akadnak majd olyan kompozíciók is, amelyek szokatlanul hatnak a BoM repertoárjából.

Az ősszel érkező Fimbulvinter című albumhoz érkezett egy újabb kislemezdal, a Nanna’s Fate, amelyhez egy videóklip is készült.

„A Nanna’s Fate nagyon különleges számomra, hiszen a dal egyes részei már 25 évvel ezelőtt megíródtak – árulta el a Brothers of Metal énekese, Mats Nilsson. – Az intrót 15 éves koromban írtam, de soha nem találtam egy hozzá illő dalt, amihez kapcsolódni tudna, mígnem Ylvával és Dawiddal el nem kezdtük írni ezt a szerzeményt. A szövege egy olyan erős szerelemről szól, amely még a halálon túl is kitart. Balder isten meghal, és az ő temetési szertartása során, miközben a hajója lángba borul, a felesége, Nanna is meghal a bánattól. A nővel együtt helyezik el a hajóján, hogy a halálban újra egyesülhessenek.”

BROTHERS OF METAL – Fimbulvinter
(11/01 – AFM Records)

1. Sowilo
2. Flight of the Ravens
3. Giantslayer
4. Heart of Stone
5. Rivers of Gold
6. Blood Red Sky
7. Ratatosk
8. Chasing Light
9. Heavy Metal Viking
10. The Other Son of Odin
11. Berserkir
12. Nanna’s Fate
13. Fimbulvinter

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw