Skip to content

BOUNDARIES – A gyász hullámai

A metalcore vonalas amerikai Boundaries a múlt hónapban adta ki Skies Cast Amber Black című kislemezét, amelynek keverésével nem minden rajongó volt elégedett. Ezért később egy új mix-szel is napvilágra került a dal – a zenebarátok nagy-nagy örömére.

Most itt egy újabb kislemez, a Death Will Follow Me, amelynek megjelenése mellett az is kiderült, hogy július 17-én egy komplett album is érkezik a csapattól. A Yearning: The Unbeautiful After címet viselő hanghordozót a Sumerian Records fogja gondozni.

„Tavaly ilyenkor jelentős bánat sújtotta a zenekart – és sok más embert. Az a tragikus baleset, amely oly’ hirtelen elvette a barátaink életét, örökös gyászba taszított minket. Ennek a ténynek és az élet megbocsáthatatlan erőszakosságának a nyomai végigkövethetők a legújabb albumon. A Death Will Follow Me ennek a koncepciónak csupán a felszínét karcolja meg, a gyász hullámai végigfutnak az egész hanghordozón – mondta Matthew McDougal, a Boundaries énekese. – Kompromisszummentesek akartunk maradni, és határozottan ki szerettük volna jelölni a területünket. Ahogy telik az idő, a heavy metal egyre inkább elveszíti a harapós erejét. Ennek a műfajnak fenyegetőnek kell lennie; élesnek kell lennie, és érzéseket kell kiváltania. Megpróbáltunk egy feszültséggel teli albumot készíteni. Ami a címét illeti, a Yearning, az alapszintet jelenti. Mit akarsz az élettől, a kapcsolatoktól, vagy bármitől, amire időt fordítasz? Az idő az egyetlen valódi értékkel bíró erőforrás; az egyetlen dolog, amiből nem kaphatsz többet. Alaposan át kell gondolnod, mire fordítod az idődet. Az alcím, a The Unbeautiful After arra utal, hogy mi lesz a vége annak, amire az idődet fordítottad. A fő kérdések a következők: ’Mire szentelted az idődet? Mi fontos számodra? Hová vezetett mindez?’”

BOUNDARIES – Yearning: The Unbeautiful After
(07/17 – Sumerian Records)

1. Malconscience
2. Skies cast amber black
3. May this pain never leave
4. Torn wide open (ft. Make Them Suffer)
5. Bitter ash, bitter love
6. Unequal whole
7. Death will follow me
8. The leper’s ball
9. Crowned and crucified (ft. Landon Tewers)
10. Wasted angel
11. Evidence of extinction
12. Nothing, gathered
13. Only endless
14. Yearning: the unbeautiful after

BOUNDARIES – A zenei világ megtisztítása >>>