Skip to content

BOSSK – Régi dal új köntösben: Truth II

Új album kiadására készül az atmoszférikus sludge metalos brit Bossk. Pontosabban, a .4 névre keresztelt hanghordozó nem teljesen új, hiszen régebbi dalok újra felvett változatait, vagy éppen komplett átdolgozásait tartalmazza.

A különleges hanghordozó első kedvcsinálójaként a Truth II című szerzemény került bemutatásra, amelyben a Dubaiban élő Sheenagh Murray énekel. Érdekesség, hogy a Bossk tagjai Sheenagh Instagramján bukkantak rá a Truth daluk feldolgozására.

„Amikor meghallottuk Sheenagh verzióját, totálisan megváltoztatta a Truth II-val kapcsolatos elképzeléseinket, és gyakorlatilag az általa készített vokál köré írtuk meg a dalt, majd menet közben folytattuk a különböző elemek hozzáadását – árulták el a Bossk tagjai. – A Truth eredeti verziója egy rendkívül fontos dal számunkra, mert hatalmas előrelépésnek éreztük az első két dalunkhoz képest, és a korai éveinkben rengeteg koncertünk programjába is bekerült. A szám új változatát Joe Claytonnal vettük fel Manchesterben, akivel nagyszerű élmény volt egy teljesen új verzió kiagyalása. Egy kissé ismeretlen tény ezzel a dallal kapcsolatban, hogy részben a ’Truth and Reconciliation’ című Halo küldetésről kapta a nevét, a második elemet pedig már megírtuk a következő, 2026-ra tervezett nagylemezünkre. Tartsatok velünk a folytatást illetően!”

BOSSK – .4 (05/10)

1. Kobe
2. Truth II
3. Albert
4. Events Occur In Real Time
5. White Stork
6. I (Reuben Gotto 2006 Remix)
7. The Reverie
8. The Reverie II
9. 181 To Beulah

https://bosskband.bandcamp.com/album/4

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw