Skip to content

BORKNAGAR – Megjelent a Fall album

Múlt pénteken jelent meg a Borknagar Fall című albuma a Century Media gondozásában. A lemez keverése Jens Bogrennek (Opeth, Amon Amarth, Kreator), a lenyűgöző borító pedig Eliran Kantornak (Testament, My Dying Bride, Sodom) köszönhető. A friss hanghordozó The Wild Lingers című szerzeményéhez készült egy videóklip, amely alább megtekinthető.

„Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy mindannyiótok számára bemutathatjuk Fall című tizenkettedik albumunkat, amely zenei utazásunk újabb fejezetét jelenti – mondta a Borknagar alapító gitárosa, Øystein G. Brun. – A Fall sok szempontból a True North folytatásának tekinthető, de mint mindig, most is tovább és egyre messzebbre haladunk a még szélesebb és kihívásokkal teli horizontok felkutatása érdekében. Zeneileg most is hűségesek vagyunk a zenei örökségünkhöz, de kétségtelen, hogy tűzön és jégen keresztül sétáltunk annak érdekében, hogy eljussunk az eddigi legmagasabb csúcsunkra. Bár a Fall rengeteg zenei és szövegi gondolatot jelenít meg, az album alapvető témája az élet legszélsőségesebb területeinek lenyűgözöttsége és megbecsülése köré épül. A létezésünk hatalmas perifériáján található helyekről és lényekről szól, amelyeket csak nagyon kevesen láthatnak vagy ismerhetnek meg – de mégis alapvető fontosságúak a létünk szempontjából. A Fall segítségével igyekszünk mindazt ábrázolni és megbecsülni, ami fenntartja és kitolja a határokat – a hatalmas bukással szemben.”

BORKNAGAR – Fall
(02/23 – Century Media)

1. Summits
2. Nordic Anthem
3. Afar
4. Moon
5. Stars Ablaze
6. Unraveling
7. The Wild Lingers
8. Northward

https://centurymedia.bandcamp.com/album/fall-24-bit-hd-audio

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw