Kiadó: LES ACTEURS DE L’OMBRE PRODUCTIONS / Írta: MILÁN PÉTER / 8
Ugyan a svájci Borgne debütalbuma 1998-ban, a megalakulás évében jelent meg, gond nélkül mondhatjuk, hogy a formáció a 21. század szülöttje. Bornyhake művésznévre hallgat a Borgne motorja, zenésze, működtetője, aki mellé egy Lady Kaos nevű billentyűslány szegődött. Meglehetősen termékeny az alakulata, a Renaître De Ses Fanges a tizenegyedik album a sorban, s menet közben megosztott kiadványok, kompilációk is megjelentek. Ahogy a svájci zenész koncepciója formálódott, úgy hosszabbodtak a lemezek terjedelemben, vagyis nem lenne könnyű feladat utólag kivesézni a teljes diszkográfiát.
Papíron indusztriális black metalt ad elő a Borgne – olyan címke ez, ami nem tölt el felhőtlen örömmel, mivel a BM-alzsáner amilyen érdekesnek, ígéretesnek tűnt a ’90-es évek második felétől, annyira kevés igazán jó produktumot tudott kiköhögni magából. A Borgne esetében ez a kép árnyaltabb, mivel Bornyhake nem viszi túlzásba a gépiességet. A 65 perces Renaître De Ses Fanges tételeiben halljuk a mechanikus ütemeket, azonban a keverés során ügyeltek arra, hogy a dobok ne legyenek nagyon műviek, ennélfogva ne temessék maguk alá a zenét, ami nem kevés úgynevezett indusztriális black metal-lemezt tett már tönkre. A Borgne nem követte el ezt a hangzásbeli hibát. Megelégedtek azzal, hogy az „indusztriális” arculat a szikár, feszes tempókat jelenítse meg egyfajta kíméletlen sodrást adva a rideg, monstruózus kompozícióknak.
Ha túllépünk a mechanikusnak tűnő, kissé éles hangzásképen és a gitárokra koncentrálunk, egy másodperc alatt megállapíthatjuk, hogy a Borgne zenéje szinte teljes egészében a skandináv black metal masszív emlőiből szívta magába a műfaj halálelixírjét. Bornyhake témáinak jó része lefedi a norvég típusú tremolójátékot; a jellegzetes sodró riffelésnek a kőkemény ritmuskeretek, a vaskos megszólalás ad egy viszonylagos egyediséget, egyben repíti át a zeneanyagot a 21. század kietlen, s merőben kilátástalannak tűnő valóságába. Ezzel a fekete-fehér képpel – amit a kiadótól megszokott színvonalon kapunk kézhez a CD illusztrációin – áll összhangban Bornyhake kerregése, de a műfajhoz szervesen hozzátartozó ambient-részek is az ismert árnyalatokat közvetítik. Kisebb-nagyobb díszítményeket, hangokat, amelyek színesítik a képet, rendre hallhatunk felvonulni a lemezen.
Nagyon nagy meglepetések nem érnek bennünket e tizenegyedik album kapcsán, de az igényes dalszerkesztés és hangulatépítés továbbra is a Borgne szerves részét képezi.
