Skip to content

BODY COUNT – Meglepő vendég az új lemezen

A Body Count új, Merciless című albuma várhatóan még idén nyáron megjelenik. A hanghordozó producere Will Putney volt, a kiadását pedig a Century Media gondozza. A Merciless a 2020-as Carnivore-t követi, amely a Body Countnak Grammy-díjat is hozott a „Legjobb metal előadásként” titulált Bum-Rush dalnak köszönhetően. Az albumról májusban már megismerhettük a Psychopath című szerzeményt, amelyhez most hivatalos videó is készült.

„Azt kell, hogy mondjam, rengeteg vendég szerepel az albumon – árulta el a zenekar gitárosa, Ernie ’C’ Cunnigan. – És van egy meglepetésvendégünk is, aki mindenkit ámulatba fog ejteni. És ez nagyon is meglepő lesz. De nem áll módomban többet mondani. Tehát, már csak egy hónap. Szóval, akkor megtudjátok. Amikor meghallgatjátok a lemezt, és meglátjátok ezt a személyt, akkor úgy lesztek vele, hogy ’hú, ez aztán a derült égből villámcsapás’.”

Ernie elárulta, hogy a Body Count folytatja azon hagyományát, miszerint minden kiadványán szerepelnek feldolgozások.

„És ezen az albumon a feldolgozásban a vendég is szerepelni fog. A vendégé a feldolgozás: ez az ő dala. Történetesen ő fog a dalban szerepelni.”

Az angol személyes névmás használata miatt gyorsan kiderült, hogy egy férfiról van szó.

„Szóval ő… Tehát, leszűkíthetitek a kört 50 százalékra. Nem egy nő, hanem egy férfi. Tehát, már csak 50 százalék!” – nevette el magát Ernie.

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw