Skip to content

BLUE MURDER: Blue Murder (1989)

Az elmúlt hónapok legjobb albumával állt elő a Blue Murder. John Sykes, aki a nyolcvanas évek során a gitár egyik legeredetibb, legnagyobb mesterévé nőtte ki magát, végre saját zenekart alapított, ahol társai sem, „akárkik”: a saját stílussal rendelkező basszusgitáros, Tony Franklin (ex-The Firm) és a legendás dobos, Carmine Appice (ex-Ozzy, King Cobra stb).

John Sykes eddig sehol nem tudott hosszú ideig megmaradni, ám mindenhol maradandó nyomot hagyott. Az ő névjegyét viseli magán a Tygers Of Pan Tang együttes Spellbound (1981) albuma, az utolsó Thin Lizzy LP (Thunder And Lightning, 1983), valamint a sokszoros platinás 1987-es Whitesnake lemez. Meglehetősen impozáns lista.

Ahogy Sykes hatással volt ezekre a zenekarokra, úgy hatottak rá is a szerzett benyomások. Ez érezhető a Blue Murder muzsikáján, ám hangsúlyoznom kell, nem másolásról van szó! Sykes mind szerzeményeiben, mind énekében új, egyéni egésszé ötvözi a különböző hatásokat.

Gitárjátéka pedig szokás szerint kilométerekről felismerhető, és ugyanazt a sajátos ízt kölcsönzi a korongnak, amit már az imént említett lemezeken is hallhattunk. Egyes dalokat felesleges kiemelni, mind kitűnőek! A hangszerelés tökéletes és egyéni, a zenészek játéka virtuóz, Sykes hangja a legnagyobbakhoz hasonlítható, a megszólalás – Bob Rock produkciója – csodálatos… Kár is többet beszélni róla, remekmű!

-x-

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hunga­rica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 3 (1989/3) – TARTALOM
HAVI METAL – Újságtéboly
METALLICA – Kar és láb nélkül
MÖTLEY CRÜE – Fő az egészség
RUNNING WILD – Rejtvény – Csak szakértőknek!
HÍREK – Forró Drót
HANGPRÓBA – Győztesek és vesztesek
SOKKOLÓ KORONGOK – Black Sabbath, Accept, Lord és még több
LEATHERWOLF – Kaliforniai farkasok
HELLOWEEN ÉS KAI HANSEN – Felek válás után
NICKO McBRAIN – Mr. Lapos Orr, a dobosok legdobosabbika
POKOLGÉP – A titkosítás ideje lejárt
METAL HAMMER FESZTIVÁL – Szerény szülinapi szórakozás
BLACK SABBATH – A legenda folytatódik
ÉLŐ FÉM – Manowar, Zed Yago és mások
SEPULTURA – Brazil srácok
WHIPLASH – Új lemez új címmel, új énekessel
DEMONSTRÁCIÓ – Szalaghegyek
GITÁRMÁNIA – Szekeres-tanfolyam
TELEGRAM – Rossz hírek és jó hírek a „táviratban”
KREATOR – A gyűlölet zászlaja az Akropoliszon
KREATOR – Amit Mille gondol a friss lemezről

Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw003/

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw