Skip to content

BLOODRED HOURGLASS – Miért követjük el ugyanazokat a hibákat?

A modern metalos finn Bloodred Hourglass október 3-án adja ki pályafutásának eddigi legagresszívebb nagylemezét, a We Should Be Buried Like This-t. A korong utolsóként megjelent kislemezdala a Chasing Shadows, amely szintén az alkotás zúzósabb oldalát képviseli.

„A Chasing Shadows egyszerre tekint vissza a múltra és előre a jövőbe. Erősen visszaköszön benne a zenekar korai éveinek öröksége: a debütáló album egyenes vonalú agressziója, pofonvágó riffjei, sőt, még annak hardcore-ízű darálása is ott van a véráramban. Ugyanakkor a tempót tovább fokoztuk azzal, hogy a dalt energiával töltöttük meg a nagyszabású produceri munkának, a szintetizátor-központú hangzásnak és az elektronikus elemeknek köszönhetően – fűzték hozzá a szerzeményhez a Bloodred Hourglass tagjai. – A Chasing Shadows szövege az ellentmondásos vágyat taglalja, miképpen ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amelyekről tudjuk, hogy károsak ránk nézve: legyen szó rossz szokásokról, függőségekről – sőt, más emberekről. Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a következményekkel, a pillanatnyi mámor és az egyre nagyobb élmények iránti vágy arra késztet minket, hogy végzetes döntéseket hozzunk. A kérdés az: miért követjük el újra ugyanazokat a hibákat, ha tudjuk, milyen árat kell fizetnünk értük?”

BLOODRED HOURGLASS – We Should Be Buried Like This
(10/03 – Out of Line Music)

1. The Crown Is Permanent
2. We Should Be Buried like This
3. Royally Done
4. Chasing Shadows
5. Dance of the Dandelions
6. God Has Favourites
7. Mirage
8. Frail
9. Shun the Limelight
10. Vividus

https://bloodredhourglassofficial.bandcamp.com