Skip to content

BLOCK OF FLATS – A közös út véget ért

A négy gyerekkori barátból, Jonne Nikkilä énekesből, Jesse Katajan gitárosból, Kauri Koponen basszusgitárosból és Ossi Ågren dobosból álló Block of Flats 2020 végén adta ki debütáló EP-jét, Flashbacks & Memories címmel. A kiadvány kislemezei, a Done for Tonight, a Do I Even Want You Back és a Nothing Is Gonna Be OK a Spotify nemzetközi lejátszási listáira is bekerültek.

Az elektronikus hangzásokat is előszeretettel alkalmazó finn zenekar most egy újabb kislemezzel jelentkezett. A Dead Inside producere Joonas Parkkonen volt, a keverést és a maszterelést pedig a Grammy-díjas Jacob Hansen végezte el. A szám a zenekar első nagylemezén is szerepelni fog, amely várhatóan 2023 késő őszén kerül majd forgalomba.

„A Dead Inside szövege egy olyan kapcsolatról szól, amely belülről már halott, és az egyedüli jó pillanatait csak fizikailag élik meg. Azt hazudják maguknak, hogy minden rendben van, pedig mindketten tudják, hogy a közös útjuk már régen véget ért” – tették hozzá a dalhoz az együttes tagjai.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw