Az amerikai Bleeding Through tagjai a tavalyi év végén jelentették be, hogy új anyagon dolgoznak, és vélhetően most ebből kaptunk ízelítőt a War Time című, vadonatúj kislemeznek köszönhetően.
„A War Time egy állásfoglalás a Bleeding Through pályafutásával kapcsolatban – mondta Brandan Schieppati énekes. – Az összes hazugság és árulás terítékre kerül, amiket azok az emberek követtek el ellenünk, akiknek támogatniuk kellett volna bennünket. A kapzsiságról és arroganciáról szól, ami a zeneiparban és úgy általában a világban is megjelenik. A War Time azt hivatott bemutatni, hogy ennek a bandának a tagjai még erősebb köteléket alakítanak ki egymással, együtt szembe szállva ezzel a negatív világgal.”
