Skip to content

BLAZE OF PERDITION – Feloszlik a lengyel black metal banda

A 2004-ben Perdition néven indult, majd 2007-ben Blaze of Perdition-re változtatott lengyel black metal banda a közösségi média csatornáin jelentette be, hogy befejezi ténykedését. A zenekar a szeptemberi németországi Ghosts of Dinmin fesztiválon állítólag még fellép, de utána a történet véget ér…

„Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a Blaze of Perdition története lezárult, így a zenekart méltó módon nyugalomba helyezzük – olvasható a zenekar hivatalos közleményében. – A közösségi médián alapuló világban fontosnak tartjuk leszögezni, hogy ez egy tudatos, átgondolt döntés volt, és nem valamiféle dráma vagy nézeteltérés eredménye. További zenei tevékenységeinket a Manbryne vagy a Piołun projektjeinken keresztül kísérhetitek figyelemmel. A halál mindent legyőz: S. & XCIII. Utóirat: A Ghosts of Dinmin showra a tervek szerint fog sor kerülni.”

A Blaze of Perdition 2010-ben adta ki Towards the Blaze of Perdition című debütáló albumát. A legutóbbi, hatodik nagylemeze, az Upharsin tavaly jelent meg. 2013-ban, turné közben a zenekar súlyos közúti balesetet szenvedett, amelyben a basszusgitáros Wojciech Janus életét vesztette.

https://blazeofperdition.bandcamp.com

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma