Skip to content

BLACKBRAID – A természet lágy ölén

A Sgah’gahsowáh által egyedül működtetett Blackbraid tavaly augusztusban jelentette meg bemutatkozó nagylemezét. A Blackbraid I korong Barefoot Ghost Dance on Bloodsoaked Soil című szerzeményéhez most egy videóklip is készült, amelynek képi világa a Sortilege of Hell fesztivál keretein belül 2022. október 7-én lett megörökítve, a Saint Vitus Bar falai között.

„Az Adirondack-hegységben élek, ami egy hatalmas nemzeti part New York állam északi részén, és ez nagyban befolyásolja az alkotásaimat – árulta el önmagáról a Blackbraid zenésze. – Életem nagy részét a vadonban éltem le, járom a természetet és egy csomó hagyományos dolgot is csinálok, például vadászom, halászom és preparálok. A nap 24 óráját a természetben töltöm, rendkívüli módon kötődöm hozzá, spirituális szinten és mindennapi, alapvető módon egyaránt. Épp most nézek ki az ablakon, és 30 ezer hektárnyi vadonra látok. A semmi közepén élek, és ez mindig is nagy szerepet játszott az életemben. Szóval, a Blackbraiddel ezt szerettem volna a zene segítségével eljuttatni az emberekhez, akik talán kevésbé ideális helyzetben élnek. Sokan egész életüket a városokban élik le, és nem is tudják, milyen érzés vidéken lenni, kirándulni, hegyet látni vagy egy patakban úszni. Én pedig szerettem volna felidézni az emberekben, hogy milyen is ez valójában, vagy ötletet adni nekik ezzel kapcsolatban, és hagyni, hogy úgy lássák a világot, ahogy én látom a Blackbraiden keresztül.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw