Posztindusztriális, posztmindenes korunk posztzenéje hallható az Oklahoma Cityben működő Black Magnet debütalbumán. Már a zavarba ejtő borító, amin egy ember-gép-kreatúra látható, kimondatlanul is utalva korunk megannyi beteges, aberrált jelensége közül a transzhumanizmusra, jelzi, hogy nem egészséges világ került célkeresztbe.

A Black Magnet, vagyis James Hammontree, merít a ’80-as évek new wave-jéből, a posztpunk-elemekből, és mindezt zajos, zörgő fémkeretbe illesztik, melynek részei, mivel nem illeszkednek pontosan, recsegnek, nyikorognak-csikorognak. A gépritmusokat azért tartja a bizarr alkotó, akinek a hangja is manipulált, effektelt, hogy az emberi hang se legyen megnyerő, még nyomokban sem. Ministry, Godflesh, Frontline Assembly, Nine Inch Nails, Pitch Shifter, helyenként Killing Joke lehet irányadó, plusz egy adag elektromos áramra kapcsolt ócskavas, fémhulladék, melyeket ad hoc módon hegesztett össze Hammontree. Ha éppen nem ordít a Black Magnet átmágnesezett korpuszú zenésze, és megpróbál minimális dallamokat kipréselni, azokat is belegyömöszöli a fárasztó effekt-keretbe.

A terjedelem, mondhatni, ideális, hiszen 35 perc több, mint elég ebből a húsdarálón áteresztett, torzított zajkollázs-zenéből. Valószínűleg az alkotó is így gondolta, mindenesetre zárásként egy Justin Broadrick-remix (Godflesh-agy) hallható. Érdekes módon még ez a legélvezhetőbb tétel.

A Body Prophecy a kokillák, az öntödék világát is igyekszik túlhaladni, s már saját magára is áramkörként tekint. Nincs velem közös halmaza e torz világnak.