Skip to content

BIPØLÄRIS – Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*

Sagittarius A* címmel és 13 számmal megjelent a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk banda anyagával azonnal meg is ismerkedhetsz.

A Bipøläris első demója 2018-ban született meg, 2019-ben pedig két EP-vel is jelentkeztek.


Németh „Soma” Attila énekes:A stúdiófelvételek 100%-ban saját gyártásúak (W-Drum Home Studio), a klippek pedig, vagy szintén saját gyártásúak, vagy saját rendezésűek, együtt működve olyan alkotókkal, mint a Mihasznafilm, ezzel is igyekezve a dalok jelentéstartalmának kiterjesztését/elmélyítését. A dalszövegek érintik a hitehagyott kivándorlás témakörét (Szélrózsa), a mérgező kapcsolatokat (Szirtek, Maszk, Az Ács), a generációinkat folyamatosan érintő mentális leterheltséggel járó rémálmokat és éberálmodást (Éber)…





www.facebook.com/BPLRSHC


Németh Attila (Soma) – ének
Kis Ádám – basszusgitár
Szűcs Dávid – dobok
Gede Adrián – gitár




…A lemez részben egy, a felnőtté válást övező turbulens érzelmi kivetülés (Szerotonin mezők), a boldogulás és a boldogság keresése (Averzió), részben pedig egy felismerés, hogy pontosan ugyan olyan keveset tudunk a testünkben rejlő lélekről, mint a minket körül vevő világegyetemről, így állítva párhuzamot egy önpusztító emberi elme és egy fekete lyuk természete közt. (Sagittarius A*). Ja meg persze rendszer kritika… (Szinapszisok)… jó sok rendszer kritika…(Óperencia). Továbbá a lemezre felkerült egy majd a jövőben megjelenő Wolf’s Island, azaz Farkas szigete című animációs film betétdala, amit szintén a zenekar készített.




BIPØLÄRIS – Sagittarius A* (a 2021-es album)








BIPØLÄRIS – Szinapszisøk (szöveges videó a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)


Új dalunk az éber/lucid álmodásról, vagyis annak kivetüléséről szól. Aki valaha átélt ilyet, az soha nem felejti el, akit folyamatosan gyötörnek, az próbálja elviselni vagy uralni… akárhogy is, fogadjátok sok szeretettel!


BIPØLÄRIS – Éber (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)


Az első saját gyártású animált videónkat sikerült hamarabb befejezni, mint gondoltuk. Fogadjátok hát sok szeretettel a Lidércfény című legújabb nótánkat a hamarosan teljesen alakot öltő Sagittarius A* lemezről. Hamarosan jelentkezünk további friss hírekkel, videókkal! Hatalmas kösz még egyszer Sebő Krisztiánnak az artworkért!


BIPØLÄRIS – Lidércfény (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)


Ez az első új szám a tavasszal megjelenő, az előző 3 évet magába foglaló Sagittarius A* című albumunkról. A lemezfelvételt mi csináljuk (a keverést és a mixet is), valamint Sebő Krisztián (Shape From Hell) szolgáltatta a lemezborítót. Javában zajlik a csinosítgatás, szépítés, készülnek a videófelvételeink.



BIPØLÄRIS – Øperencia (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)





nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw