Skip to content

BIOHAZARD – Új album – a klasszikus felállással

Bő egy évtized óta először a Biohazard új zenével jelentkezett! Ráadásul az énekes/bőgős Evan Seinfeld 2022-es visszatérését követően a Forsaken című számot a klasszikus, azaz a Billy Graziadei énekes/gitárossal, Bobby Hambel gitárossal és Danny Schuler dobossal teljes felállás készítette el. Az új szerzeményhez videóklip is készült, amely lentebb megtekinthető.

„Ezt a videót az amszterdami Melkwegben forgattuk – mondta Evan Seinfeld. – Egy olyan ikonikus helyszínen, ahol a Biohazard a ’80-as évek végén és a ’90-es években először tette tiszteletét Európában. Nagyon organikus az egész, és egy kis ízelítőt nyújt abból az energiából, amit a 15 év utáni első új albumunk képvisel – élőben prezentálva. Győződjetek meg róla, hogy becsatoltátok az öveiteket, és készüljetek fel egy igazi zűrzavarra, amikor az új albumunk megjelenik!”

„Ami eredetileg az eredeti felállás három visszatérő koncertjének indult, abból három megállíthatatlan év lett, amikor is estéről estére szétrúgtuk a seggeket a színpadon – tette hozzá Billy Graziadei. – Most pedig visszatérünk egy új lemezzel, ami a klasszikus Biohazard-energiát hozza, hangosabban és keményebben, mint valaha.”

KERESÉS
Megjelent a júniusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw