Skip to content

BEHEMOTH – Új köntösben a Pandemonic Incantations album

A lengyel Behemoth idén ősszel újra megnyitja pályafutásának egyik kulcsfontosságú fejezetét: a Nergal vezette formáció bejelentette 1998-as nagylemezük, a Pandemonic Incantations kibővített újrakiadását. A Metal Blade Records gondozásában megjelenő frissített kiadvány szeptember 12-én érkezik, több mint 25 évvel azután, hogy az album első ízben jelezte a zenekar hangzásában és víziójában bekövetkező merész átalakulást.

A Pandemonic Incantations eredetileg egyfajta eltávolodást jelentett a Behemoth korai, másodgenerációs black metal gyökereitől, és egyben felvázolta a banda jellegzetes blackened death metal stílusának első igazi alaprajzát: egy sötétebb, sűrűbb hibridet, amelyben Nergal és társai még mélyebbre merültek az okkultizmus, az antidogmatikus gondolatok és a személyes szuverenitás témáiba.

„A Pandemonic Incantations jelentős előrelépést jelentett az evolúciónkban – emlékezett vissza Nergal. – Ez egy mérföldkőnek számított, amelyet a felállás teljes átalakítása és Inferno csatlakozása tett lehetővé. Mindez mindent megváltoztatott. Akkoriban a legjobb albumot vettük fel, amit csak tudtunk. A mai napig gyakran hallom a rajongóktól, hogy ez a kedvenc Behemoth-lemezük. Még a hangzásbeli tökéletlenségek sem homályosítják el az érett hangszerelést és az erős dalszerzést. A mai napig nagyon büszke vagyok rá.”

Az újrakiadás hét bónusz dalt tartalmaz, köztük a Bewitching The Pomerania EP számait, valamint korábban kiadatlan, nyers keveréseket az eredeti albumfelvételekből. A kiadványhoz egy 20 oldalas füzet is tartozik, amely archív fotókat, jegyzeteket, valamint új interjúkat is tartalmaz, feltárva az album időtálló jelentőségét és örökségét. A borítót ezúttal a neves vizuális művész, Eliran Kantor álmodta újra: a friss grafika tisztelettel adózik az eredeti dizájnnak, miközben modern szemléletmóddal újraértelmezi annak lényegét.

A hanghordozóról ízelítőként máris meghallgathatjuk a Satan’s Sword (I Have Become) című dalt:

BEHEMOTH – Pandemonic Incantations (reissue)
(09/12 – Metal Blade Records)

1. Diableria (The Great Introdvction)
2. The Thovsand Plagves I Witness
3. Satan’s Sword (I Have Become)
4. In Thy Pandemaeternvm
5. Driven By The Five-Winged Star
6. The Past Is Like A Fvneral
7. The Entrance To The Spheres Of Mars
8. With Spell Of Inferno
9. Chwała Mordercom Wojciecha (997-1997 Dziesięć Wieków Hańby)
10. With Spell Of Inferno (Mefisto)
11. Hidden In A Fog (1997 Version)
12. Sventevith (Storming Near The Baltic) (1997 Version)
13. The Thovsand Plagves I Witness (Rough Mix)
14. Satan’s Sword (I Have Become) (Rough Mix)
15. Entrance To The Spheres Of Mars (Rough Mix)
16. Driven By The Five-Winged Star (Rough Mix)

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma