Skip to content

BEATRIX – Rögös út vezetett az EP megjelenéséhez

A tamperei black/thrash formáció, a Beatrix kiadta az első EP-jét, a Deathsent Ceremony-t. A 2019-ben alakult zenekar gyors és agresszív zenéjéről ismert, amelyre a brit heavy metal új hulláma is hatással volt. A Beatrix dalai egy sötét fantasy-sztoriba vannak szőve, amely teatralitást visz a zenekar energikus élő fellépéseibe.

„Elég rögös út vezetett ennek az EP-nek a kiadásához – árulta el Markus ’Suffy’ Leppänen, a zenekar énekese. – Először le kellett cserélnünk a dobosunkat, közvetlenül a stúdióba vonulás előtt, majd az új dobossal újra kellett próbálnunk a dalokat. Majd miután felvettük a számokat, a borítóval kapcsolatban is adódtak késések. Végül majdnem két év után végre megjelenhetett ez az EP. Szóval, ennek köszönhető, hogy már a koncerteken is játszottuk ezeket a dalokat, amelyek közül három új, a Torment of the Soul pedig a demónkról (Claws of the Mantis, 2021 – a szerk.) származik, és immáron szólókat is tartalmaz, ráadásul úgy énekeljük, ahogy kell. A demós előadásmód egy kissé elkapkodott volt az időhiány miatt. De ez az a nyers erő, ami semmiképp sem merült feledésbe az új felvételeken. Remélhetőleg a komplett lemezzel kapcsolatban már gördülékenyebben mennek majd a dolgok, és gyorsabban sikerül azt felgöngyölítenünk. Mindenesetre az új Deathsent Ceremony EP egy garantált Beatrix-őrület! Színtiszta kicseszett mocsok! Találkozunk a koncerteken!”

Az új EP kiadását követően a Beatrix tagjai máris stúdióba vonulnak, hogy felvegyék első nagylemezüket, ami ígéretük szerint az eddigi legkeményebb produkciójuk lesz.

BEATRIX – Deathsent Ceremony EP
(01/01 – Inverse Records)

1. Deathsent Ceremony
2. Hatefed
3. Torment of the Soul
4. Zeraphine

https://beatrixblackthrash.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw