Skip to content

BEARDFISH – Kilenc év után új album

A legendás svéd rockzenekar, a Beardfish egy új kislemezzel, az In the Autumn-nal, illetve november 1-jén egy új albummal, a Songs for Beating Hearts cíművel tér vissza. Az új dal a vendégként közreműködő énekesnő, Amanda Örtenhag hangját, a videóklip pedig érdekes táncmozdulatok sorát tartalmazza.

„Azt hiszem, az újjáalakuláson néhány évvel ezelőtt, 2021-ben kezdtünk el gondolkodni – árulta el a Beardfish frontembere, Rikard Sjöblom. – Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy csinálnunk kellene valamit. Félretettük a korábbi sérelmeket, és úgy gondolom, mindegyikünknek elkezdett hiányozni, hogy újra egy bandában játsszunk együtt – és persze egymásnak is hiányoztunk. Mindannyian tartottuk egymással a kapcsolatot, a dolgok pedig sok szempontból jó irányba fordultak, majd elkezdtünk beszélgetni arról, hogy esetleg találkozhatnánk és megpróbálhatnánk játszani valamit. Volt néhány általam írt dal, amelyek nagyon úgy szóltak, mint a Beardfish, és akadtak instrumentális vázlatok is, amiken dolgoztam. Az első dolog, amit játszottunk, az a Without Saying Anything volt a Mammoth-ról. Elkezdtünk jammelni, és úgy éreztük, mintha otthon lennénk, a sok eltelt év ellenére is. Azt éreztem, hogy ’itt vannak a testvéreim!’.”

A Songs for Beating Hearts kilenc év után az első albuma lesz a formációnak.

BEARDFISH – Songs for Beating Hearts
(11/01 – InsideOut Music)

1. Ecotone
2. Out in the Open, Pt. 1 – Overture
3. Out in the Open, Pt. 2 – Oblivion
4. Out in the Open, Pt. 3 – Hopes and Dreams
5. Out in the Open, Pt. 4 – Oblivion (Reprise)
6. Out in the Open, Pt. 5 – Around the Bend
7. Beating Hearts
8. In the Autumn
9. Ecotone (Reprise)
10. Torrential Downpour
11. Ecotone – Norrsken 1982

https://insideoutmusic.bandcamp.com/album/songs-for-beating-hearts-24-bit-hd-audio

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw