Kiadó: NAPALM / Írta: Cselőtei László / 7
1975, Budapest, XI. kerület, Bocskai István Általános Iskola, alagsori gyakorlati terem: Holakovszky tanár úr már összedugta a hangrendszert, beindította a színes világítást, a terem közepéről lógó tükörfelületű diszkógömb mágikus fényekkel teríti be a helyiséget. A kislányok és kisfiúk izgatottan vonulnak le a lépcsőn. Diszkó lesz ma este! A hangfalakból üvölt a zene: ABBA, Boney M, villognak a fények, minden adott egy jó bulihoz. A kislányok a terem egyik, a kisfiúk a másik oldalán álldogálnak és távolról méregetik egymást. De csak nem akaródzik felkérni valakit egy kis táncra. Aztán megszólal a Battle Beast… és a gyerekeknek felcsillan a szeme, megindulnak egymás felé és hatalmas party kerekedik!
A jelenet valós eseményeken alapul, kivéve természetesen az utolsó részt. Akkor még a Battle Beast tagjai talán meg sem születtek. Ennek ellenére nagyon érzik a diszkó feelinget. Durva ezt kimondani egy olyan csapatról, amelynek a neve A Csata Fenevada! A bandában rejlő kettősség ezen az albumon végig jelen van. Bár a kezdetektől érződött bennük a slágerességre való törekvés, az eredeti énekesnővel, Nitte Valóval jóval komolyabb hangot ütöttek meg. Azt is hozzáteszem, Nitte hangja nekem jobban bejött. Volt benne valami olyan érces íz, és olyan dallamokat énekelt, ami nagyon rezonált velem. Az immár több mint egy évtizede a mikrofon mögött álló Noora Louhimo szintén nagy tudású, óriási hangterjedelmű énekesnő, aki alapvetően megfelel az elvárásoknak, a régi témákat is simán kiénekli, de – legalábbis számomra – kevésbé egyedi mind az énekhang karakterét, mind dallamvilágát illetően.
Amellett, hogy a csapat hozza a tipikus Battle Beast-formát, az a kettősség jól megfigyelhető az anyagot illetően. Vannak a hagyományosabb, ‘80-as évek klasszikus heavy metaljára ütő, talán leginkább, az Accept- és a Judas Priest-vonalat erősítő szerzemények és vannak azok a bizonyos, a ‘70-es évek eurodiszkó zenéjét erősen idéző, ultraslágeres, majdnem hogy konkrétan táncolható darabok. Egyébként nekem ez utóbbiak tetszenek jobban az albumon. A legkarakteresebb darab a Steelbound. Fergeteges a tempó, a dallamvilág és a hangulat! Leginkább a szintén finn One Morning Left stílusára hajaz. De ebben a világban íródott a Twilight Cabaret is. Kár, hogy nem tudták eldönteni, milyen irányba menjenek inkább. Hallatszik, hogy a fent említett nótákban benne van az érzés, az, hogy nagy kedvvel írták. Míg a tradícionálisabb darabok inkább tölteléknek tűnnek. Talán nem véletlen, hogy Steelbound az album címe, mégsem sikerült teljes mértékben átütni az elképzelést.
Lehet, elmegyek december elején a budapesti koncertjükre, mert kíváncsi vagyok, kikből áll a közönségük. Inkább az én generációm hallgatja, amely élőben tapasztalta meg az autentikus diszkófeelinget, de aztán szintén élőben kapta meg a metalkezelést a ‘80-as évek elején, avagy inkább fiatalok, akik egyszerűen csak készen kapták ezt a mixet és élvezik, mert jó hallgatni?
„Az egyik legsodróbb, legpozitívabb Battle Beast-anyag, ami a klasszikus heavy metalt és a ’80-as évek dallamos hard rockját ötvözi szimfonikus elemekkel és albumrockos, de inkább popos dallamokkal, gyakran szintén a ’80-as évekből. Erős produkció, bár nagyon slágeres zene, tudtam hallgatni.”
– Kánya Ferenc / 8
„Igazából minden benne van, amit mostanában nem szoktam szereti a rock/metal zenében, mégis működik. Partymetal, ami garantáltan jó belépőzenekar manapság.”
– Szénégető Richárd / 8
„Már a Steel című albumukat is negédesnek találtam, pedig akkor még ott volt a csapatban a zenei agytröszt, Anton Kabanen, aki mértéktartóbban adagolta a szirupot ehhez a pop-metal világhoz. A Steelbound nélküle már olyan, mint a habcsók. Mutatós, de tartalmatlan.”
– Gyuricza Ferenc / 6
„Noora szarvacskás image-én mindig röhögnöm kell, pedig amúgy hangilag nagyon rendben van a csaj. Anno amúgy nem indult rosszul nálam a csapat (ehhez egy koncertes találkozás is kellett), de egyre inkább úgy fest, a saját bandájából kitúrt Anton Kabanen tényleg magával vitte a tuti receptet. Vannak azért jobb pillanatok most is, de egyvégtében nem tud lekötni a lemez.”
– Schmidt Péter / 6
„Korrekt munka, egy remek énekesnővel. Az egyetlen bajom vele, hogy a sok esetben már-már popos hangvétele miatt nagyon kilóg az itt felsorakozó hanghordozók közül.”
– Zubor Olly / 6
„Fokozatosan lépnek rá az egyik legjobb énekesnővel kiálló finnek is az Epica/Amaranthe féle, kínos szinti-pop kommercializálódás útjára.”
– Gáti Viktor / 5
„A metal zenei értelemben vett Modern Talkingja ismét egy végtelenül steril, izgalmaktól mentes, de szokásosan fülbemászó albummal jelentkezett.”
– Pintér Miklós / 5
„Jó, szóval a diszkógömbös témák mellett némi egyéb esztrádműsor is akad, színesítésül. S persze valamelyest metal. És egy amúgy erős női énekhang. De nem nekem készült.”
– Uzseka Norbert / 4
