Skip to content

BALASHTOTH – Omega

Omega címmel újabb BalashToth-dal jelent meg, és szintén a japán Deathmetalvoicer éneke hallható benne, mint a korábbi ÷ Condemnation című számban.

„Az Omega ugyanabban a sessionben került rögzítésre és keverésre, mint a ÷ Condemnation, de egy teljesen más jellegű dal. Leginkább a klasszikus brit death/doom bandák, és az At The Gates keverékeként írható le zeneileg. Érdekesség, hogy gyakorlatilag együltő helyben írtam körülbelül 30 perc alatt, miközben az Omega Granophyre nevű ampsimet próbálgattam. A cucc nevéből jött a munkacím, de a végső verzióra az ampsimet lecseréltem, viszont dalcímet a szöveg megszületése után sem változtattam meg. A szöveg pedig természetesen csakis egyfajta világvége vízióról szólhat :). Teiko/Deathmetalvoicer pedig fantasztikus munkát végzett az énekkel. Örök hála neki!”

.

„Hogy ezeket a korai zenei dolgaimat lezárjam, úgy döntöttem, hogy a két említette dalt, a Jazmin Skies című akusztikus szösszenettel, illetve a ÷ Condemnation és az Omega instrumentális verzióival kibővítve egy EP-re masterelve szintén megjelentetem digitális formátumban. Az EP címe Anti-Life lesz és november 2-án lesz fent minden korábban említett felületen.”

YouTube: https://www.youtube.com/@BalashToth
Bandcamp: https://balashtoth.bandcamp.com/
Spotify: https://open.spotify.com/artist/63rnrwdAKh5v1pnBZLpHC5
Facebook: https://www.facebook.com/BalashToth
Insagram: https://www.instagram.com/balashtoth/

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw