Skip to content

BALANCE BREACH – Megírták a legsúlyosabb dalukat

A metalcore vonalas finn Balance Breach évek óta teszi szállítja fülbemászó, popos kislemezeit, de most a könnyedség ellensúlyozására kiadta karrierje legbrutálisabb single-jét, a Come Undone-t.

„A közelgő harmadik stúdióalbumunkkal szerettük volna még tovább bővíteni a hangzásvilágunkat – árulta el Aleksi Paasonen énekes. – A Million Miles, a második kislemez a hanghordozóról talán az eddigi legkönnyedebb Balance Breach-szerzemény volt, még pop-rock hatásokat is felvonultatott. Természetesen ezt követően el kellett mennünk a másik végletig, így igyekeztünk megírni a zenekar eddigi karrierjének legsúlyosabb és legagresszívebb dalát, így született meg a Come Undone. Külön öröm számomra, hogy zenekarként ismét engedélyeztük magunknak, hogy minden korlátot és mentális gátat áttörjünk a zeneszerzéssel kapcsolatban.”

Ami a szöveget illeti, a dal a nyomás alatt való összeomlásról szól.

„Szövegileg a Come Undone egy olyan emberről szól, aki a mentális és fizikai összeomlásba kergeti magát, elveszve az állandó nyomás és a társadalmi elvárások alatt. Az illető feláldozza a jólétét, és a kitűzött célok elérése érdekében egy lefelé tartó spirálba zuhan. Ezekben az időkben, amikor néha szem elől tévesztjük, hogy mi is az igazán fontos valójában, úgy gondolom, hogy sokan valamilyen szinten képesek azonosulni a dal üzenetével.”

A szerzeményhez videóklip is készült, amely alább megtekinthető:

https://balancebreach.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw