Skip to content

BALANCE BREACH – Csak hogy mindent elveszítsünk

A metalcore vonalas finn Balance Breach új kislemezt adott ki Just To Lose It All címmel. Közben az is bejelentésre került, hogy a banda harmadik stúdióalbuma, a Save Our Souls március 7-én fog megjelenni az Out of Line gondozásában.

A hamarosan megjelenő korongon a közelmúltban bemutatott Maniacs, Antidote, Million Miles Away és Come Undone című kislemezek is hallhatóak lesznek. Az album utolsó kislemezdala, a Just To Lose It All mind összetételét, mind történetmesélését tekintve epikus méreteket ölt.

„A zeneszerzés során, ahogy a darabok kezdtek a helyükre kerülni, a Just to Lose It All lassan kezdett formát ölteni, és az egyik legepikusabb és legerőteljesebb dal lett, amit valaha készítettünk – árulta el Aleksi Paasonen, a Balance Breach énekese. – Volt valami igazán különleges a nyitó gitárdallamban már attól a pillanattól kezdve, hogy Terho (Terho Korhonen gitáros – a szerk.) bemutatta nekünk. A hangulata, melankóliája és ereje nagy hatással volt rám, ami meglepően megkönnyítette a szöveg és a vokális szólamok kidolgozását. Szövegét tekintve a Just To Lose It All arról a küzdelemről szól, amivel egy embernek szembe kell néznie az álmai felé vezető úton, és a képzelt boldogságról, amivel ez jár, valamint arról, hogy bizonyítani akar önmagának és a kétkedőknek egyaránt. Végül hagyja, hogy az, amit szeret, megölje őt, miközben mindent elveszít a folyamat során.”

BALANCE BREACH – Save Our Souls
(03/07 – Out of Line Music)

1. Maniacs
2. Come Undone
3. Strangers In Crime (feat. Melissa Bruschi of Hand Of Juno)
4. Just To Lose It All
5. Distress
6. Save Our Souls
7. Million Miles Away
8. Antidote (feat. Philip Strand of Normandie)
9. Let The Wind Blow
10. Sing Me To Sleep (The Last Song)

https://balancebreach.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw