Skip to content

BALANCE AND COMPOSURE – Klipes új dal: With You In Spirit

Az alternatív rockos pennsylvaniai Balance and Composure kislemezként mutatta be a hamarosan megjelenő With You In Spirit album címadó dalát. A komplett nagylemez október 4-én kerül napvilágra a Grammy-jelölt producer Will Yip kiadójánál, a Memory Musicnál. A With You In Spirit nyolc év után (és nem utolsósorban egy négyéves leállást követően) az első nagylemeze lesz a formációnak.

A 2007-ben alapított zenekar 2019-ben feloszlott, az énekes/gitáros Jon Simmons pedig Creeks néven egyéb projektjeire koncentrált. A banda azonban 2022 októberében visszatért, hogy aztán két évvel később egy újabb nagylemezzel örvendeztesse meg a rajongóit.

A With You In Spirit egy intenzíven önreflexív lemez Jon Simmons számára, azon támaszoknak a megvizsgálásával, amelyekre egy élet épül. Megelőző gyász, birkózás Istennel és a hittel, családi felelősség, családi halandóság – ilyen dolgokat cipelt Simmons az anyag megírása közben. Illetve, olyan dolgokat is, amelyeket jobb híján igyekezett elkerülni – ebből ered a lemez címe is.

„Őszintén úgy gondolom, hogy ez az eddigi legjobb anyagunk – mondta Jon Simmons. – Az albumon mindent meg lehet találni: a súlyt, a sebességet, a groove-ot. Ez egy kombinációja mindannak, amit az elmúlt 12 évben csináltunk.”

BALANCE AND COMPOSURE – With You in Spirit
(10/04 – Memory Music)

1. Restless
2. Aint It Sweet
3. Any Means
4. Cross To Bear
5. Believe The Hype
6. Lead Foot
7. Sorrow Machine
8. A Little Of Myself
9. Closer To God
10. With You In Spirit

https://balanceandcomp.bandcamp.com/album/with-you-in-spirit

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw