Skip to content

BAD WOLVES – Így adják elő Dolly Parton dalát

A Bad Wolves tagjai is csatlakoztak a világ azon többmillió rajongójához, akik az egyedülálló Dolly Partont gyászolják.

A zenekar nemrégiben tárgyalásokat folytatott az énekesnő menedzsmentjével egy különleges együttműködés lehetőségéről. Alig néhány héttel ezelőtt a formáció felvette a Jolene című ikonikus sláger heavy metal változatát, Dolly Parton pedig azt tervezte, hogy jellegzetes énekhangjával közreműködik a felvételen.

„Az énekesünk (Sara ’Killboy’ Skinner – a szerk.) nagy rajongója Dollynak, és rengeteg videót posztolt róla, ahogy a Jolene-t énekli – mondta John Boecklin, a Bad Wolves alapítója. – Ezért úgy döntöttünk, hogy elkészítünk egy heavy metal feldolgozást a következő albumunkra. Miután a kiadónk vezérigazgatója, Dan White meghallgatta a mi változatunkat, elküldte a kész demót Dolly menedzserének, Danny Nozellnek, azzal a kéréssel, hogy az énekesnő vendégszerepeljen a dalunkban. Megtudtuk, hogy Danny lejátszotta a dalt Dollynak, aki imádta a feldolgozásunkat, és mihamarabb stúdióba szeretett volna menni, hogy felvegye az énekét. Ezután elküldtük a felvételeket Dolly stúdiótechnikusainak, hogy dolgozhassanak velük. Mint mindenki mást, minket is mélységesen megrázott a múlt héten érkezett hír Dolly elhunytáról. Az ő hihetetlen örökségét mi azzal tiszteljük meg, hogy a Jolene-ból származó bevételeket a Dolly Parton’s Imagination Librarynek adományozzuk.”

A Dolly Parton’s Imagination Library célja az, hogy a világ minden táján felkeltse a gyermekek olvasás iránti szeretetét. A nonprofit szervezet eddig több mint 300 millió könyvet osztott szét a világ gyermekei számára. Ma a program keretei között havonta 3 millió könyv kerül kipostázásra.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Jolene című dallal segíthetünk a Dolly Parton Imagination Library számára elengedhetetlen finanszírozás biztosításában – folytatta John Boecklin. – Tudjuk, hogy így hozzájárulhatunk Dolly azon elképzeléséhez, hogy mindenki hozzáférhessen a könyvekhez, és javuljon az írástudás.”

Zárásként a zenész a Bad Wolves többi tagja nevében is kifejezte részvétét:

„Gondolataink Dolly családjával, menedzserével, Danny Nozellel, valamint azzal a sok ezer emberrel vannak, akiket rendkívüli élete során megérintett, és akik most gyászolják elvesztését.”