Úgy tűnik, a metalcore vonalas amerikai Bad Omens követi azt a trendet, hogy minden hónapban egy új kislemezzel áll elő. Az Impose után pár héttel ezúttal a Dying to Love került bemutatásra, egy hivatalos videóklip kíséretében.
„Rengeteg dalunk van, amelyekből több mint egy lemez készülhetne – mondta Noah Sebastian, a Bad Omens frontembere. – A legnagyobb akadályt az jelenti számomra, hogy hogyan egyeztessem össze a kreatív munkát a turnézással, a fellépésekkel és az utazással, és hogy ez milyen hatással lenne rám, és hogyan kellene felkészülnöm rá. Emellett készítettünk egy élő showt is, egy teljesen újat a Mayhem fesztivál előtt, és ez is sok időt és kreatív energiát igényelt. Szóval egyszerűen arról van szó, hogy oda-vissza ugrálunk a dalszerzés és a folytatás között, és közben folyton új dolgok inspirálnak minket, mielőtt befejeznénk azt, amit elkezdtünk. Ezért is játszom a gondolattal, hogy talán nem csak egy lemezt készítek, hanem többet is. Vagy akár egy igazán nagy albumot, ami részletesebben bemutatja, miért is szólunk úgy, ahogy. Szóval, nem tudom, Még mindig játszadozom ezzel a gondolattal, és még mindig próbálok nem stresszelni emiatt, hanem csak élvezni az írás és a koncertek folyamatát, és kiadni azokat a dalokat, amelyeket szeretnénk élőben is eljátszani.”