Skip to content

AWS – Szerdán egy új dal és videoklip érkezik

Szerdán egy új dallal és klippel jelentkezik az AWS zenekar. A Road Movie sorozathoz kapcsolódó szám még 2019-ben született, a február elején tragikus hirtelenséggel elhunyt Siklósi Örs énekes nem csupán énekes-szövegíróként vett részt az új nóta elkészítésében, hanem a dal zenéjét, alaphangszerelését is ő találta ki.

AWS:
2019 elején érkezett a megkeresés a Volt Filmtől az akkor frissen induló Road Movie kapcsán, hogy képviseltessük magunkat mi is egy dallal. A projekt lényege röviden, hogy az előadók, énekesek és zenekarok egy számukra fontos, kedves, vagy bármilyen szempontból jelentős városról, tájegységről vagy régióról írnak egy dalt, amihez később videoklip is készül. 2019 júniusában adtuk le a dal demóját, amelynek kuriózuma, hogy Örs hosszú idő után nem csak énekes-szövegíróként vett részt a munkában, hanem a dal zenéjét, alaphangszerelését is ő találta ki…





www.facebook.com/awszenekar
…A mi témánk a Zsámbéki-medence, azon belül is főleg Budakeszi lett, hiszen Örs, Bence és Roni Budakeszin nőtt fel, Dani Pátyon, Soma Solymáron. 2020 tavaszán forgattuk volna a klipet, de a frissen kialakult járványhelyzet miatt halasztanunk kellett.

Mint azt korábban is többször említettük, három olyan új dal van, amit Örs egészében felénekelt, és ezek közül ez lesz az első, amit végre megoszthatunk veletek. A dal eredetileg Budakesziről szólt, arról, hogy Örs mennyire szerette szülővárosát, a helyet, ahol felnőtt, mennyire hiányzott neki és mennyire várta, hogy életének egy későbbi szakaszában egyszer visszatérhessen oda.

A forgatás több szempontból is egy újabb mérföldkő volt a gyászunkban. Most először fotóztak minket úgy, hogy négyen voltunk a képeken, most először zenéltünk úgy, hogy csak négyen játszottunk a kameráknak. A videó végén van egy jelenet, ahol Örs családja, legközelebbi barátai és mi énekeljük a refrént. A velük való találkozás és a közösen töltött idő, együtt énekelni Örsnek egyszerre volt pokolian nehéz, mégis óriási segítség számunkra.

A dal és a klip jövő hét szerdán érkezik, és szeptember 5-én is játszani fogjuk a Budapest Parkban. Nektek, Örsnek, nélküle, és mégis vele.














Az AWS zenekar szeptember 5-én több mint 30 zenészbarát társaságában állít emléket a február elején tragikus hirtelenséggel elhunyt Siklósi Örsnek. A Budapest Parkban megrendezésre kerülő különleges emlékkoncert bevételeit jótékony célokra ajánlja fel a zenekar.

A Metallica-címlapos nyári HammerWorldben az emlékkoncertről, a vendégzenészekről, énekesekről és az Örs után kiadatlanul maradt dalokról is beszélgettünk az AWS gitárosával, Brucker Bencével.



Részletek az interjúból:



A nyáron érkező új AWS dalról és klipről

Néhány éve létezik már a Road Movie projekt, amelynek keretében dalok és klipek születnek. Készült már többek között a Roadnak és a Tankcsapdának is. Mindig az adott zenekar választja ki, hogy melyik számára fontos városban vagy tájegységben forgassa le a stáb a dalukhoz készülő klipet. Ehhez a projekthez kapcsolódik ez a dalunk, ami már valamikor 2019-es évben megszületett, és a személyes kötődésünk miatt Budakeszin, illetve a Zsámbéki-medencében forog majd a klip, július folyamán.

Mi a dal címe?

Ez mindig nehéz kérdés. Nálunk a lemezeknél is mindig az volt a helyzet, hogy a dalcímek születtek meg utoljára, sok esetben csak a leadás előtt. Ennek a dalnak egyébként az az érdekessége, hogy Örs írta a zenei alapot. Átküldte a dalötletet, aztán mi egy kicsit tovább gondoltuk. Nem is annyira tipikus AWS. De azért is különleges, mert hosszabb idő után ez volt az első dala a zenekar számára. Valójában egy kb. nyolcütemes loopot küldött át, egy harmóniamenetet, és hozzá pár elképzelést, instrukciót. Egy fő motívum vonul végig a dalon, dinamikában építkezik, majd a végén teljesedik ki, akkor száll be az egész zenekar. Ahangszerelést is ő találta ki, sőt, még az is Örs konkrét elképzelése volt, hogy a dal végén, amikor jön a katarzis, akkor a régi gimink alsós kórusa szerepeljen. Ezt szerencsére már rögzítettük, 2019-ben. Akliphez amúgy már megvan a teljes forgatókönyv,a helyszínek, tényleg csak a forgatás van hátra.











A két további AWS számról


Majdnem napra pontosan egy éve annak, hogy Örs utoljára énekelt nálam a stúdióban. Készültünk arra, hogy tavaly októberben kihozzuk az új lemezt. Majd pár napra rá jöttek a rossz hírek… De a májust és a júniust nagyon megnyomtuk, meg is született jó pár dal demója, és ezek közül kettő van olyan állapotban, hogy ezeket Örs teljesen felénekelte. Ugyan ezek még nem a véglegesnek szánt verziók voltak, de nagyon jól sikerültek. Ezt a két dalt szeretnénk mindenképpen kihozni.


Ezek hagyományosnak mondható AWS-nóták?

Alapvetően igen, de zenei, hangulati szempontból még a Fekete részem lemeznél is súlyosabb, sötétebb dalok születtek. Az egyik zenei alap tőlem jött, a másik Somától, a szöveg pedig Örsé, természetesen. Dalcímekről itt sem tudok még mit mondani. Még a munkacímeket sem érdemes mondanom, mert sokszor az éppen aktuális kedvenc zs-kategóriás filmek címeit adjuk a készülő daloknak, amiknek nyilván semmi köze hozzájuk. Ezt a két dalt még be kell fejeznünk, de ezek most a Budapest Park-beli koncertig kicsit parkolópályára kerültek, hiszen most az a prioritás. Az is biztos már, hogy az egyikhez az a magyar stáb készít egy animációs videót akik legutóbb az Architectsnek, a Meteor dalukhoz készítettek klipet. De a másik dalhoz is megvannak már a konkrét elképzelések. Itt a Tarczi Tomi-féle Thornfields Production és jó barátaink, a Pure közös stábjával fogunk dolgozni, ők készítették az Omega Diatribe legutóbbi videóját is. Egyébként ezt a két dalt azért sem akartuk kihozni a koncert előtt, mert szövegileg is nagyon kemények, súlyosak. Profetikusak… hiszen még a betegsége előtt születtek, mégis olyan mintha a mostani helyzetet írná le. Meg fogja viselni az embereket, ahogy minket is megvisel minden egyes alkalommal, amikor ezeket hallgatjuk.



Az emlékkoncertről


Szerintem erre a koncertre nem csak nektek, hanem minden rajongónak óriási szüksége van. Még akkor is, ha potyogni fognak a könnyeink.


Akönnyek a színpadon is potyogni fognak, ebben biztos vagyok, de szükség van egy közös emlékezésre, és azért is választottuk ezt a dátumot, mert Örs szeptember 4-én lenne 30 éves. Maga a koncert azonban egy nappal később lesz, szeptember 5-én, ami egy vasárnap. Ez azért volt fontos, hogy minden vendégünk ott tudjon lenni, ne ütközzön a dátum semmilyen más koncerttel. Örs életét, a dalait, a szövegeit akarjuk közösen megünnepelni, egyúttal meg is emlékezni róla. És természetesen ezt a családjával és a feleségével, Ninával is egyeztettük előbb. Mindenki nagyon támogató volt, ott is lesznek a koncerten.


Avendégek listája már nyilvános, de hogyan, milyen alapon hívtátok meg őket?

Mindenképpen olyan zenészeket, énekeseket szerettünk volna, akik Örs és az AWS barátai, akikkel eleve adott volt a szorosabb kapcsolat, személyes kötődés. Segítettek, támogattak minket, turnéztunk együtt, vagy terveztünk közös turnét, netán születtek közös dalok is. Nagyon megtisztelő, hogy mindenki azonnal igent mondott. Összesen harminc dalból áll majd a program, és eleve egy hosszú műsort akartunk, lefedve az egész diszkográfiát. Egy igazi közösségi élményt szeretnénk, egy pozitív energiákat felszabadító koncertet, óriási színpadtechnikával, látvánnyal. Méltóképpen szeretnénk megemlékezni Örsről.


Akoncerten ott lesz például Lukács Laci. Ő melyik dalt fogja énekelni?

Nem szeretném előre elmondani a teljes programot, de Laci esetében én javasoltam a Mi vagyunk? dalt, és ennek konkrét oka volt. Amikor az Urai vagyunk a helyzetnek lemezük készült a SuperSize-ban, én még ott dolgoztam. Astúdióban találkoztunk először, és kapott is tőlem egy AWS CD-t, az akkor aktuális második lemezünket, az Égésföldet. Legközelebb azzal jött a stúdióba, hogy neki a második szám tetszik a legjobban. És ez volt a Mi vagyunk? című nóta. Mindenkinek igyekeztünk olyan dalt választani, ami stílusában és szellemiségében passzol egy adott előadóhoz. Halász Ferinek például ezért javasoltam a Fekete részem dalunkat. Talán éppen te írtad a Hammerben, hogy van benne némi Depresszió-jelleg… (nevet) Rajtuk kívül pedig velünk lesz még húsz, egytől-egyig zseniális előadó, például a teljesség igénye nélkül: Csongor Bálint, Paddy, Diószegi Kiki, Molnár Máté, Áron András Apey, Nagy Zoli és Gordán Julián, Bodor Máté stb.


A teljes interjút megtalálod a nyári Hammerben.








„Míg csillaggá nem lesz az életed” – AWS koncert Siklósi Örs emlékére
Budapest Park, 2021. szeptember 5., vasárnap

Szeptember 5-én, Siklósi Örs születésnapja után egy nappal szeretnénk méltón megemlékezni róla egy hatalmas koncert, ünneplés keretein belül a Budapest Parkban, zenész kollégái, példaképei, tanítványai, családja, barátai és persze Ti, a rajongók gyűrűjében. Az eseményen az AWS zenészei rengeteg vendéggel kiegészülve tisztelegnek Örs emléke előtt.

A befolyt profitból Örs családja létrehozza a Siklósi Örs Alapítványt, ami többek között olyan célokat tűz ki maga elé, mint hogy összegyűjti és kiadja Örs még meg nem jelent verseit és dalait, illetve vállalja egy zenei tábor megszervezését, amelyet még Örs maga álmodott meg. Ezen kívül terveik szerint évente pályázatot írnak ki, ahol kezdő zenekarok igényelhetnek támogatást karrierjük beindításához.


Az est vendég fellépői: Aurevoir. zenekar
Áron András Apey – Lazarvs/Trillion
Bodor Máté – Alestorm
Csongor Bálint – Subscribe/Useme
Diószegi Kiki – Down For Whatever
Egyedi Péter – Óriás/Mmamt
Gere Dorottya – I’m Dorothy
Gordan Julian – Phrenia
Halász Ferenc – Depresszió
Járai Márk – Halott Pénz
Kerecsen László – New Friend Request
Kiss Milán – Kies
Kovács Krisztián – Fish!
Kovács Pali – Paliék
Lukács Laci – Tankcsapda
Molnár Bálint – Jolly Jackers/ex-Insane
Molnár Máté – Road
Nagy Zoltán – ex-Phrenia
Németh Attila – ex-Turn Of Mind
Nova Prospect zenekar
Oravecz Kristóf – Paddy and the Rats
Pálinkás Tamás – Isten Háta Mögött/ Nagyúr
Radó Éden – Tiansen
Rimóczi Zsola – Fatal Error
Stefán Tamás – ex-Faminehill
Szivák Zsolt – Cloud9+
Varga Gergely – Meristem
Venyige Balázs – A Király Halott

Ezúton is köszönjük szépen a zenész és zeneipari kollégáknak, illetve a Budapest Parknak, hogy segítenek nekünk méltó módon emlékezni Örsről. És természetesen nektek, akik ott lesztek velünk, és részvételetekkel a Siklósi Örs Alapítvány munkáját támogatjátok!




nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw