Még július elején jelentette be az AWS zenekar, hogy a frontemberük, Siklósi Örs betegsége miatt idén egyáltalán nem lépnek színpadra, a Raktárkoncertet azonban így is vállalták, Örs helyett barátok fognak énekelni velük. Az első beugróst már be is jelentették.
AWS: „Sziasztok, nagyon jól esik, hogy a hosszú csend ellenére is folyamatosan érdeklődtök, követitek az eseményeket, ezért nem győzünk elég hálásak lenni nektek! Nem magyarázkodni szeretnék hanem megelőzni a további találgatásokat.
Amint egy régebbi posztban is írtuk, felkérést kaptunk a Raktárkoncert-sorozatra. Már a felkérés pillanatában világos volt számunkra, hogy Örssel nem fogjuk tudni megcsinálni a koncertet, hiszen mint korábban is említettük, a felépülése hosszabb időt fog igénybe venni. Tartottunk egy online meetinget és közösen eldöntöttük, hogy így is megcsináljuk…
…Ennek több oka volt:
Egyrészt aki 15 éve folyamatosan zenél, az pontosan tudja, hogy már ez a fél év, amit koncert nélkül töltöttünk, is pontosan olyan érzés, mintha levágták volna a fél kezünket, és akkor még nem is beszéltünk arról, amit egymás társaságának hiánya okoz ennyi idő után.
Másrészt, ahogy említettük is, megpróbáltuk kicsit továbbgondolni a dolgot. Ezért lett az, hogy a raktárkoncertből befolyó összeg felét a velünk dolgozó crew-nak és annak a 3 zenekarnak ajánlottunk fel, akiket az adott posztban is megjelöltünk. (Kies, Tiansen, Down For Whatever – a szerk.)
Továbbá úgy véltük, hogy ezzel, egy olyan érdekes műsort tudunk mutatni nektek ami tényleg sokakat érdekelhet.
Ezért is maradtunk abban, hogy megkérjük 8 barátunkat, hogy ugorjanak be hozzánk 1-2-3 dal erejéig. Azt gondolom, hogy mindenki nevében mondhatom, hogy alig várjuk, hogy mindenki hallja/lássa a végeredményt.
A vendégek ‘kilétének felfedése’ ezennel elkezdődik a Facebookon és az Instagramon.
Továbbra is azt kérnénk, hogy a felesleges találgatást mellőzzétek, legyetek türelemmel és küldjük Örsnek az energiákat, hogy mielőbb újra együtt állhassunk a színpadon!
Köszönjük szépen!
Az első fellépőnk a Useme-ből és a Subscribe-ból jól ismert barátunk, Csongor Bálint, aki a következőket üzeni:
’13 éve az első kislemezükön is dolgoztam már a srácokkal, a Relevations című dalban pedig vendégeskedtem is náluk. Azóta túl vagyunk pár közös turnén, és nagy örömmel nézem, hogy honnan hova jutottak. Hasonló lelkesedést kívánok nekik a következő 13 évre is és köszönöm a felkérést erre a két dalra!’