Skip to content

AWAKE AGAIN – Először dolgoztak együtt egy klasszikus zenekarral

A turkui Awake Again egy évvel ezelőtt adta ki No Matter How The World Turns című bemutatkozó albumát, jelenleg pedig egy négyszámos EP-n dolgozik. A készülőben lévő kiadványról egyéb részletek egyelőre nem derültek ki – viszont az Enemy című szám megismerhető róla. A dal érdekessége, hogy a hagyományos rockos hangszerek mellett ezúttal egy teljes klasszikus zenekar szólamai is felcsendülnek benne – az Assemble the Chariots gitárosának, Kevin Apostolnak köszönhetően.

„Kevinnel tavaly találkoztunk a Black Box Mikkeli fesztiválon, ahol ugyanazon a napon léptünk színpadra – kezdte el a dal születésének történetét Matti Österman énekes. – Akkoriban a szám demóverziójában szerény hangszereléseket alkalmaztam. Amikor megtudtam, hogy Kevin ’az az ember’, aki az Assemble the Chariots kiváló nagyzenekari részeit készítette, muszáj voltam megkérdezni tőle, érdekelné-e, hogy nekünk is csinál hasonlókat. Szerencsére benne volt a dologban, így a dal Kevin segítségével egy teljesen új szintre emelkedett. A szám többi részét a zenekar komponálta, írta, vette fel valamint végezte el a produceri munkálatait, és ebben nagy szerepet játszott Kasper Hellström gitáros is, aki tavaly hagyta abba az élő fellépéseket a csapatunkkal. A végeredményt Rami Nykänen (One Morning Left) tette teljessé, aki az utóbbi időben a finn metal színtér egyik legnagyobb nevévé vált, ő keverte és maszterizálta a dalt.”

Az Enemy a totalitárius rezsimekről szól, amelyek csakis a saját céljaikat kergetik azáltal, hogy bizonyos embercsoportokat ellenségnek bélyegeznek. A dal szövegét többek között a V mint vérbosszú film ihlette, amely egy fiktív fasiszta párt hatalomra jutását mutatja be.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw