Kiadó: AVANTGARDE MUSIC / Írta: MILÁN PÉTER / 8
2016-ban alakult az itáliai illetőségű Avtotheism (remek név!), s egy évvel később mutatkoztak be a Hives MMXVII EP-vel. Ezt követően elpotyogtattak pár számot, amelyek a 2021-es The Sleeper Awakens debütalbumra kerültek fel. Ezt a lemezt nem hallottam, nem tudom, mekkora változás állt be az évek során az Avtotheism zenéjében, de a véghetetlen lemezáradat közepette képtelenség, de nem is lenne értelme minden banda pályafutását nyomon követni.
Korábban állítólag „brutal” death metalt játszottak, ma viszont már „technical” az olaszok jelzője a prezentált death metal kapcsán, de ennek még kevesebb jelentősége van. A Reflections Of Execrable Stillness ugyanis egyszerre brutális és technikás, súlyos és aknázza ki a játéktudásban rejlő lehetőségeket. Az első név, ami eszembe jut a 38 perces anyag hallatán, az Ulcerate, amire mondhatnánk, hogy egy is elég belőle, annyira tömény és nehezen emészthető, amit az új-zélandiak művelnek, azonban az Avtotheism nem egy lélektelen, agyatlan másolat – ez esetben figyelemre se méltatnám. Ugyan hasonló vizeken eveznek az olaszok, mint a déli félteke atmoszferikus brutalizátorai, az Avtotheism nem halmoz fel olyan sok témát egy-egy dalban, mint a kollégák, a sebességet, a tördeléseket sem viszik el a végsőkig, ellenben sokkal több a hangulatos „leállás”, vagy éppen az ambient-átkötés. Az Avtotheism lassabban, kimértebben építkezik, néha olyan a zene (Upon The Wrecks Of Desolation), mintha a Raison D’Etre eleve komor dark ambient-világát transzformálták volna a maguk baljós képére.
Az öt szám közül az első négy vadonatúj, míg a 17 perces zárótétel 2016-2017 között íródott. Érződik is a különbség, mivel az utóbbi relatíve hagyományosabb értelemben vett death metal, sok szaggatással, váltással, technikai villogással, riffek ármádiájával – bár itt is van sok death metal-atipikus elem. Kissé a hangzás is eltér. Ily módon elég különös ez az album, mivel mind a produkciót, mind a zenét tekintve kimutatható az eltérés a két rész között, azonban nem mondanám zavarónak. Mindazonáltal az LP/CD első része jóval mélyebb, komolyabb, sötétebb, felkavaróbb. Ez jó jel, mivel a jövőben nyilván ebben az irányban folytatja az útját az Avtotheism. A death metalnak új utakat keresnek, megkísérlik hangulatosabb zenei elemekkel feldúsítani ezt a roppant goromba zenét, bevonva ambient-elemeket is, emellett nem túlozzák el az irányzat kötelező elemeit, úgy mint gyorsaság, témahalmozás stb. Összességében ha zeneileg útkeresőnek is nevezhető a lemez, a nívó megléte nem kérdéses.
Szövegileg az első etap a ciklikusságot tárgyalja, az ember és a természet viszonyát, míg a 17 perces tétel ember és Isten vonatkozásait boncolgatja. Mindenesetre kíváncsi lennék a szövegekre, ha már ilyen komoly nevet választottak (autoteizmus). Igényes anyag, még sok kellemes meglepetés várható a zenekartól.
