Kiadó: AFM / Írta: Uzseka Norbert / 10
A stockholmi Avatariumot még Leif Edling Candless basszer alapította 2013-ban, s bár ő már rég kiszállt, máig itt van a szelleme, hiszen a hatodik albumon is bőven van doom. Talán még több is, mint az előzőn (az Until Forever And Again alapriffje pl. simán elfért volna a méltatlanul mellőzött, végtelenül baljós és sötét Chapter VI-en). A két évvel ezelőtti Death, Where Is Your Sting? lemezük nagyon beütött nálam, és kicsit féltem is, hova lehet az után még lépni.
De persze a Marcus Jidell gitáros és Jennie-Ann Smith énekesnő által vezetett csapat ismét tud újat mutatni, miközben továbbra is megőrzik azt a hangot, ami már az első felvételeiken is megkülönböztette őket mindenki mástól. Ez részben Jennie-Ann érdeme, a metalt a banda előtt tán csak hírből ismerő énekesnőnek elbűvölő, szépséges, de nagyon is erős orgánuma van, s az évek alatt nem csak a frontemberkedéshez nőtt fel, de a zenében is egyre inkább jelen van. Ez magától értetődik, ha tudjuk, hogy Marcus és ő egy házaspárt alkotnak. Marcus pedig egyszerűen zseni.
Szóval, a Between You… más, mint a számos megadallamot hordozó elődje. Jidell most a dalok zömét zongorán írta, és míg ez a hangszer csak itt-ott bukkan fel a zenében (Hammond orgona annál több!), az egész anyagon erős a komolyzene hatása. S nem is abban, hogy virtuóz villantásokkal meg neoklasszikus szólókkal lenne tele. A finomságokban jön át ez, amelyek rengeteg plusz fűszert tesznek a dalokhoz. Ezek nélkül is remek hard rock és heavy metal szerzemények lennének, de ezekkel együtt az Avatarium ismét és továbbra is messze kiemelkedik a színtér többi szereplője közül. Ha pl. ’70-es évekbeli hard rockot, Deep Purple-t, Rainbow-t idéző dolgokat hoznak, vagy mondjuk azt, hogy retro rockot, akkor olyan természetességgel, annyi ízzel, akkora feelinggel, hogy a ma menő hasonló csapatok is sápadtnak érződnek mellettük. Az Avatarium nem másol, nem megidéz régi nagyokat, hanem úgy zenél, mintha ott lennél a régi nagyok próbatermében, a legjobb éveikben, s mégis itt és most, a mában. Elképesztő az a frissesség, ötletesség, ahogy ezt a zenét alakítják.
Akárcsak a korábbiak, ez az album is egy magával ragadó érzelmi hullámvasút, mely rögtön egy viharos, drámai darabbal nyit. A Long Black Waves doom riff és Hammond orgona elegyére épül, de bluesos, törékenyebb rész is van benne, hogy annál nagyobbat szóljon a refrén. Mintha a Heaven & Hell-korszakos Sabbathot helyeznék ’70-es évekbeli hard rock környezetbe. Az I See You Better In The Dark lazább, de olyan, hogy Purple, Zep, de akár korai Bon Jovi is lehetne. Bár a szöveg itt sem vidám, egy kimondottan szomorú tétel követi: a My Hair Is On Fire (But I’ll Take Your Hand) zongorával indul, de nyers doom riff is került bele. A Lovers Give A Kingdom To Each Other elvarázsolt, kalandos dal, amilyen finom, olyan kiszámíthatatlan.
És így tovább, minden számban találni valamit, ami megfog, ami hat rád. S hogy tíz pontot adok erre a lemezre is, azt a záró címadó intézte el. Ünnepélyes, katarzisba hajló szerzemény, ilyen csodát tényleg csak olyan zenészek tudnak írni, akiknek szíve-lelke, sőt húsa és vére a zene.
Biztos nagyon jó lesz őket újra látni majd nyáron, mert élőben is fantasztikusak, de ez az anyag különösen igényli, hogy fejhallgatóval, magadat rábízva hallgasd, úgy adja a legtöbbet.
–
(Az albumot a 2024. decemberi digitális különszám Hangpróbáján pontoztuk és véleményeztük.)
„Az első dal annyira Sabbath, hogy a fal adja a másikat. A finom női ének sokat hozzátesz ehhez a klasszikus retro rock/doom muzsikához. A svéd dallamérzék átüt a gurgulázó Hammond és szénné overdrive-olt gitársoundon. Király!”
– Cselőtei László 9
„Nem egy helyütt olvastam az első pár lemez idején, hogy Jennie-Ann hangja, bár nagyon szenvedélyes, de képzetlen. Nekem ez sose jutott volna eszembe magamtól, de hogy azóta is egyre jobb, az biztos. A zene pedig megint egy kicsit máshogy bitang erős, mint korábban.”
– Gáti Viktor 9
„Ha azt mondom, hangulatos, az önmagában kevés. Ha azt mondom, varázslatos, az félrevezető. Kapja ezért a zseniális jelzőt ez a doom ihletésű hard rock, amiben úgy köszön vissza a hetvenes évek zenei világa is, hogy egy pillanatig sem érzed avittnak.”
– Gyuricza Ferenc 9
„Imádom Jannie-Ann hangját! Most először gondolkodtam el rajta, hogy vajon milyen lenne kizárólag férfi énekkel az Avatarium, de valószínűleg nem lenne ilyen finom, kecsesen ívelt, lágy és harmonikus ez a belassult pszichedélia. Ilyennek képzelek egy olyan albumot, amit a Mellow Candle és a Sabbath alkotott volna ’72-ben.”
– Kánya Ferenc 9
„Az Avatarium ritka kincs.”
– Kiss Gábor 9
„Leif Edling nélkül is ügyesen megáll a lábán az Avatarium, amire ez a lemez az újabb bizonyíték. Szép, szomorkás-pókhálós hangulatú, doomos hard rock felsőfokon. Az énekesnő, Jennie-Ann pedig egy drágakő.”
– Schmidt Péter 9
„Kellemes, hangulatos, mint mindig.”
– Milán Péter 8
„Néhol egészen olyan mint egy metalosra húzott Jefferson Airplane, máshol meg Nancy Sinatra vagy Savatage Streets. És ez az egész valahogy szépen összemosódik. Tetszik!”
– Posta János 8
„Az a klasszikus, nagybetűs HANGULAT!”
– Szénégető Richárd 8
„Elvakult tinédzserként alighanem gyorsan kiugrott volna a lejátszómból egy ilyen jellegű hanghordozó. Manapság viszont már kellemesen el tudok merülni ezekben a retro hangulatú heavy/doom dalokban, és persze Jennie-Ann Smith igéző hangjában.”
– Zubor Olly 8
