Skip to content

AURALEAK – Comet videóklip

(Fotó: Vadas Erik)

Negyedik videóklipjét jelentette meg a hazai underground színtér egyik legkarakteresebb zenekara, az Aureleak. A Comet című dalhoz forgatott kisfilmet vasárnap mutatták be.

„Ígéretünkhöz híven a készülő nagylemez minden egyes dalát videós anyaggal fogjuk megjelentetni, hogy a háttértörténetet vizuálisan, mintegy sorozatszerűen adhassuk át a közönségünknek – mondta a zenekar frontembere, Gerő András Péter. – A Comet volt az első dal, amit már 100%-ban közösen raktunk össze, együtt a próbateremben. Itt éreztünk rá először a közös kémiára és egy eddig még meg nem tapasztalt alkotási folyamatra, ezért elképesztően hamar elkészült a zenei kontextus.”

.
„Az első videó, amely már konkrét tartalommal szolgál az általunk képviselt univerzumról. Bemutatjuk vele az első karakterünket Dor személyében, aki az In Motion videoklipjében is látható új világok keresése közben több síkon való létezésre kárhozott. A refrén sorai – „we all have dreamed another version of this play” –, illetve maga az egész szövegkontextus is arra reflektál lesarkítva, milyen az, amikor eljátszadozunk a gondolattal, hogy bizonyos szituációk, élethelyzetek bárcsak máshogy alakultak volna, és vizuálisan magunk elé vetülnek ezen jelenetek olykor végtelen permutációi.”

Az Aureleak számára az idei esztendő még egy fontos eseményt tartogat, a zenekar az általuk nagyra tartott Ördög és Nagyúr társaságában az Akvárium kistermében lép fel december 1-én, pénteken.

Koncertesemény – https://www.facebook.com/events/889056125907362

Facebook: https://bit.ly/kmm-aur-fb
Instagram: https://bit.ly/kmm-aur-ig
Tiktok: https://bit.ly/kmm-aur-tt

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw