Skip to content

Augusztusban TÁBOR Fesztivál!

Ha olyan nyári fesztivált keresünk, ahol az összes rocker haverral összefuthatunk majd, akkor augusztus 23-án irány Alsóörs: a Balaton-parti Pelso kempingben négy napon át vár a TÁBOR Fesztivál, ahol a legnagyobb hazai rock és metal zenekarok játszanak, de színpadra lép majd az Alestorm, és Motörhead slágerparádéval érkezik a zenekar egykori gitárosa, Phil Campbell is.

Minden évben van legalább egy olyan nagy nyári fesztivál, ahol a bakancsok, a felhőtlen jó hangulat, no meg a jóféle hajrázós és táncolós rockzene van a középpontban: egy igazi rockfesztivál, ahol évről évre találkozhatunk a kemény zenéket kedvelő barátainkkal. A Zorall Sörolimpiákból kinőtt TÁBOR Fesztivál mindig is szuper hangulatú, összetartó közönséggel megáldott nyári esemény volt, de az idei, 15. alkalommal megrendezett fesztivál már egyértelműen az ország legnagyobb rockházibulija lesz, ami ráadásul 4 napig tart.

Ez meglátszik a programon is, hiszen a hazai színtér számos nagyágyúja lép majd fel, minden korosztályt megszólítva: a több mint két tucat fellépő között ott lesz a Tankcsapda, a Lord, az Edda, a Pokolgép, a Road és a Leander Kills is.

Emellett külföldi bandákat is üdvözölhetünk majd a színpadon: a már jól ismert, és mindig megbízhatóan őrült hangulatot teremtő skót kalózmetal brigád, az Alestorm hajója is kiköt a magyar tenger partjain, és itt lesz az a Phil Campbell, aki 1984-től gitározott Lemmy Kilmister mellett a Motörheadben, egészen a legendás énekes haláláig. A gitáros amúgy nem először jár Alsóörsön, ugyanis jó 22 éve éppen a Motörheaddel játszott ugyanitt egy motorosfesztiválon. Phil ezúttal a Bastard Sons nevű saját zenekarával érkezik, és ez a név annyiban nem is állít valótlant, hogy tényleg a három saját fiával játszik együtt a csapatban: Todd gitáron, Tyla basszusgitáron, Dane pedig a dobok mögött kap szerepet, énekesként pedig egy igazi anyaszomorító, Joel Peters érkezik. Az együttes harmadik, Kings Of The Asylum című nagylemezét mutatja be, de a fesztiválon ezúttal egy kibővített Motörhead válogatást is előadnak majd.

A TÁBOR Fesztivál tehát idén is a jó társaságról, a rockzenéről és a Balatonról szól majd, és persze még annyi minden másról: sok-sok gasztronómiai élmény, motoros-, sport- és gyerekprogramok is várják azokat, akik nem csak éjjel legények.

TÁBOR Fesztivál – Alsóörs, Pelso camping – 2023. augusztus 23-26.
http://taborfesztival.hu
https://www.facebook.com/taborfesztival

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw