Skip to content

ATTILA – Új dal Chris Fronzak bandájától

Az Attila nevű metalcore formáció már a második kislemezével jelentkezik az idei év folyamán. Februárban a Handshakes With Snakes című szerzeményt ismerhette meg a nagyérdemű, míg most a Bite Your Tongue került bemutatásra. A nótából ítélve nagyon úgy tűnik, hogy az énekes Chris Fronzak pár héttel ezelőtt nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta:

„Egy másik szintre tolom magam az Attila új zenéjével. Messze ez lesz a legmegosztóbb Attila album. Nem lesz többé balf…szkodás, és nem leszünk élesek csak azért, hogy felbosszantsuk az embereket. Csak igazi rohadt nyers dalszövegek.”