Skip to content

ATREYU – Jön az idei második EP-jük

Az amerikai metalcore zenekar, az Atreyu egy új EP kiadására készül. A The Moment You Find Your Flame augusztus 18-án fog megjelenni, a Spinefarm gondozásában. A hanghordozón a következő négy tétel fog felsorakozni:

Good Enough, Immortal, Gone, I Don’t Wanna Die.

A The Moment You Find Your Flame az áprilisban megjelent The Hope of a Spark EP-t követi, a producere John Feldman volt.

„A The Moment You Find Your Flame a megkezdett utat jelenti a gyógyulás felé – mondta az EP-ről a zenekar basszusgitáros/énekese, Porter McKnight. – Követve a remény és a lehetőségek pislákoló fényét, a tovább vezető út kezd feltárulni. Ám, ez még mindig csak egy kis láng. Még mindig ápolgatásra szorul.”

„Minden, amit eddig kiadtunk, erre a pillanatra épült – tette hozzá Dan Jacobs gitáros. – Valami különleges dolog történik most az Atreyuval. Érezni lehet a kreativitást és az együttműködést, amikor öten együtt beülünk a stúdióba. Érezzük az egymás felé sugárzott bizalmat, amikor együtt állunk a színpadon, és ugyanezt látjuk a közönségen is, amikor teljesen megőrülnek. Ők is ugyanolyan jól érzik magukat, mint mi.”

A Gone című dallal beharangozott The Moment You Find Your Flame EP-t hamarosan egy nagylemez is követi. A The Beautiful Dark of Life című album megjelenése szintén az idei esztendőben várható.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw