A posztmetalos finn Atlases egy új hanghordozóval jelentkezett. Az eredetileg 2017-ben a Pest Recordsnál megjelent Penumbra című debütáló EP most egy új feldolgozásban részesült. Az újra felvett, kevert és maszterizált hanghordozó a Penumbra: Recast címet viseli, és a banda első kiadványa a felállásban bekövetkezett személyi változásokat követően. A korábban a samplereket, szintetizátorszólamokat és háttérvokálokat szállító Jesse Simola a hátsóból az első sorba, a frontemberi posztra került.
A Penumbra EP feldolgozásának ötlete akkor merült fel, amikor az Atlases tagjai azzal szembesültek, hogy az eredeti kiadvány eltűnt a digitális zenei platformokról. Ezzel egyidejűleg az eredeti énekes, Jamppa Lamminpää a távozás mellett döntött. Ám ahelyett, hogy a srácok azonnal elkezdtek volna dolgozni az új albumukon, úgy érezték, egy új énekes bevonásával érdemes lenne felfrissíteni a régi dolgokat. A Penumbra: Recast megjelenését követően a zenekar most már a 2023-as Between The Day & I lemez folytatásán dolgozik, amelynek hamarosan megkezdődnek a stúdiómunkálatai is.
A március 19-én a Meara Music gondozásában megjelent EP dobfelvételei Jesse Simola irányításával készültek. A többi felvételt, a produceri teendőket, a keverést és a maszterelést a basszusgitáros/énekes Jerkka Perälä végezte el, és a borító is neki köszönhető.
ATLASES – Penumbra: Recast EP
(03/19 – Meara Music)
1. An Era We’ll Bury (Recast)
2. A Passage Through Nebula (Recast)
3. Hamartia (Recast)
4. Shards of Broken Light (Recast)
5. Medusa (Recast)
