Skip to content

ATHENA XIX – Új album érkezőben

2024 egy különleges év a kultikus olasz progresszív metal zenekar, az Athena XIX számára. A korábban Athena néven ismert formáció ugyanis újra egyesítette erőit a korábbi frontemberrel, alapító taggal, Fabio Lionéval, aki többek között az Angra énekeseként is ismerős lehet. Fabio Lione visszatérése egy új korszakot jelent a zenekar számára, hiszen a várva várt negyedik stúdióalbumának megjelenésére készül. A Reigning Phoenix Music által gondozott hanghordozóról további részleteket csak később tudhatunk meg, ám az első előzetesét, a The Conscience of Everything című dalt máris megismerhetjük.

„Ez a dal az emberiséggel foglalkozik annak minden megnyilvánulásában, egy komplex dallamokkal és mély ösztönösséggel teli világba kalauzolva a hallgatókat – tudhattuk meg az Athema XIX tagjaitól. – Ez az alkotás sokkal nagyobb élményt nyújt egy egyszerű dalnál, ráadásul csak a kezdetét jelenti a közös utazásunknak. Engedjétek el magatokat!”

Az 1991-ben alakult Athena 1998-ban adta ki eddigi legsikeresebb albumát, az A New Religion-t, amelyet minden idők legjobb olasz progresszív metal nagylemezeként tartanak számon. Az eredeti zenekar tagjai 2019-ben – több felállásváltás és szünet után – végre újra összeálltak, és új dalokat írtak, amelyek tehát még idén megjelennek a Reigning Phoenix Music kiadónál.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw