Kelly Shaefer, az Atheist frontembere és alapítója elárulta, hogy a zenekar egy új albumon dolgozik.
„Rendkívül sűrű év áll előttünk! Pár héten belül Dél-Amerikába megyünk a Cryptopsy-s barátainkkal. Aztán áprilisban lesz egy észak-amerikai turnénk, amit még nem hirdettünk meg. Úgy tervezzük, hogy idén júniusban Japánba és Új-Zélandra megyünk, majd szeptemberben Európába, novemberben pedig egy újabb amerikai turné következik. Szóval, valahol, két turné között komponálni fogunk.”
A 2010-ben a Season of Mistnél megjelenő Jupiter album folytatásának munkálatairól még a következőket tudhattuk meg:
„Úgy hat új dalt írtunk. És ez az első új Atheist zene sok-sok év óta. 15 év óta, hogy egészen pontos legyek! És ez totál kiakaszt, hogy a Jupiter már 15 éves! A Jupiter tinédzser! Holott olyan, mintha csak egy perccel ezelőtt született volna meg!”
ATHEIST – Jupiter (2010)