Miközben az underground világ az új Mitochondrion albumot várja lélegzetvisszafojtva, Sebastian Montesi egy újabb projektet bocsát útjára Atemporal néven. Az Auroch és az Egregore „rendes” zenekarok, azonban az Atemporal teljes egészében Montesi gyermeke. A felsorolt nevek ismeretében lehet sejteni, hogy az Atemporal sem lesz egy sztenderd zsánerdarab. Nem is az.
A Thorn Genesis 3-4 meghallgatása során az fogalmazódott meg bennem, hogy a 21. század harmadik évtizedére a black és a death metal már olyan szinten érte el az extrémitás legtávolabbi határait, hogy sokszor már csak a kvázi visszafordulásra van lehetőség, vagyis néha nem árt konvencionális(abb) megoldásokkal is élni. Az Atemporal debütalbuma telis-tele van alaposan megtekert, furcsa, disszonáns riffekkel, témákkal, nem meglepő módon kitapinthatók a közös pontok a Mitochondrion progresszív death/black-brutalitásával, azonban Montesi mintha nem szándékozna folyamatosan, minden pillanatban határokat kutatni, hanem megelégedne azzal, amit az adott dal kerete lehetővé tesz és igényel. Ez Így van rendjén, különben egy öncélú, merő zenei határtágításról lenne szó.
Érdemes leszögezni, hogy az Atemporal black és death metalt keresztező anyaga minden, csak nem könnyen befogadható mű, a fentiekben csak jelezni akartam, hogy Montesi – aki mindent egymaga művelt a lemezen – élni akart az alkotói szabadsággal, de nem a zene rovására. Vagyis hallhatunk jól felépített gitárszólókat, dallamokat, valamint olyan riffeket, amelyek átláthatók, és akár egyszerűbb death/black-felfogással is megközelíthetők. Ezeket azonban bármikor tovarebbentheti egy újabb vad hangvihar, szélsebes örvénylés, tehát a „várd a váratlant” formulájára nem árt felkészülni.
A tizenhat és félperces Backward Down The Thorny Path zárótételében Montesi alaposan kiélhette magát: egymást követik a témák, tempók, a szólók, a dobtémák, s az egész olyan, mint egy kiszámíthatatlan hullámvasút. Egyedül az elég gyenge hangzást nem értem – vékonyan szólnak a gitárok, s az összprodukció is elég halovány. Érthetetlen. Ez ma már nem feltétlenül pénzkérdés. A jó pontszámot azért megadom, mert ez egy ötletekben bővelkedő atipikus black/death-album egy roppant kreatív zenésztől.
M. P. 8
