AT NIGHT I FLY
Mirror Maze
(NAIL/HMP)

Az At Night I Fly bemutatkozó EP-je, a September Kills még 2012-ben jelent meg, jó sokat kellett hát várni az első albumra. Az eredetileg projectnek indult csapatot Bátky Zoltán (Stonehenge, Wendigo, After Crying, Wall Of Sleep stb.), azaz BZ alapította a Dreyelands gitárosával, Horváth András Ádámmal.

Jelen felállásban Nagygyörgy Gábor (K3, Cry Free) a dobos és Springer Gergely (Dreyelands) a basszusgitáros. BZ az BZ. Megvan a saját, jellegzetes stílusa, hangja, akármit csinál, az bézés lesz, és jellemzően minőségi. Ezzel együtt egyetlen hallgatás alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Mirror Maze a leginkább BZ anyag alighanem ever. Akkor is, ha a társai is maximálisan beleadták a magukét. BZ dallamai uralják a dalokat (és mivel eszement jó dalszerző, ez jól is van így), és az ő gondolatai a szövegeket.

Ez egy konceptalbum, elsősorban a modern világ útvesztőiről, az elidegenedésről, amit jó eséllyel mindannyian megélünk, de dalonként más-más oldalról megközelítve a témát. De amilyen univerzális ez, annyira személyes is BZ részéről, aki korábban sem félt a saját élményeiről és érzéseiről énekelni. És van egy pont, ha az ember elég alaposan beleássa magát az albumba, amikor rájön, hogy úgy BZ, mint a saját szemszögéből milyen iszonyatosan sok mindent jelent ez az album.

A cím, tükörútvesztő, számos értelmezési lehetőséget sejtet, de azt én sem láthattam előre, hogy úgy elkap és beszippant, mint nagyon kevés anyag az utóbbi években. Persze az is fontos, hogy „csak úgy” hallgatva is mennyire jó ez a zene. Mert nem lehet mindig beülni egy kényelmes fotelbe, fülessel hallgatni, szövegeket olvasva hozzá (noha így az igazi, külön elismerés jár a produkcióért, mely András ill. a HL-Stúdiós Hidasi Barnabás érdeme!). De BZ dallamai, az ügyesen felépített dalok, a szuper zenélés bármely körülmények között megteszik a magukét.

A zene, ha nagyon nagy vonalakban akarom felvázolni, olyan, mintha a Dream Theaterről lefejtenénk a fölös cicomákat és hosszas hangszeres villongást, helyette tennénk hozzá a Pain Of Salvation érzékenységéből és mélységéből, valamint a Stonehenge változatosságából. De közben nagyon is megvan a saját hangja, már csak BZ miatt is. Hallgattatja magát, könnyen rögzül megannyi refrénje, könnyű megszeretni. Aztán jön az, amikor elveszel a tükörlabirintusban, és szembetalálod magad pl. önmagaddal, olyan gondolatokkal, amiket te is gondolsz, de nem nagyon láttál még metal bandát, amelyik így le tudta vagy merte volna írni.

Lenne mit kielemezni egyenként a dalokon, kezdve pl. az elsőként közzétett Uriellel, amiben a közel-keleties téma is Stonehenge emlékeket idéz, vagy a Jézus történetét a megszokottaktól eltérő módon megközelítő Gethsemane-val, amiben nem is tudom, a zúzda vagy a felkavaró szöveg hatásosabb-e, és így tovább.

Annyi finomság van a dalokban (itt némi szinti a szintén Dreyelands-es Kővágó Zsolttól, ott igazi vonósnégyes stb.), annyi jó téma! Meg amilyen alázattal a zenészek muzsikálnak, amennyire dalközpontú az anyag, minden komplexitása, tartalma és 54 perces hossza mellett is. És ki írt ilyen brutális őszinteséggel arról, hogy a gyermekkor elveszett, mint BZ a Shattered Mirror Bay-ben? Vagy ott az Afterlife, amitől minden alkalommal kiráz a hideg, olyan emberi, ahogy BZ választ kér, hogy mi van az élet után…

De ami miatt azt mondom, hogy a Stonehenge Angelo Salutante-ja óta ez a legfontosabb BZ anyag, s alighanem a haza prog.metal egyik mérföldköve is lesz belőle, az a záró, bő 11 perces Wanted to Be. Nem is csak a Daniel Gildenlöw legjobb pillanataival vetekedő, szomorú dallam vagy a szinte jazzbe hajló, mégis ide illő szólók meg a vonósok miatt. Hanem mert egy ilyen, sokszor fájdalmas utazás végére úgy tesz pontot, hogy reményt ad a hallgatónak, valódit, olyat, amit magával vihet, ami segíti őt a további útján…

Nem mondom, hogy a művészetnek ez kéne, hogy legyen a célja, az értelme, de azt igen, hogy iszonyú kevés mai alkotás van bármely művészeti ágban, ideértve a pusztán szórakoztató ágazatot is, ami ennyit ad, mint a Mirror Maze.

U.N. 10

(a kritika a Hammerworld decemberi-januári számában jelent meg.)