Skip to content

ASINHELL – „Piromanciás” klipet készítettek

Az énekes-gitáros Michael Poulsen több mint 20 éve vezeti a dán Volbeat zenekart, amely eddig nyolc nagylemezt adott ki, több millió albumot adott el és stadionokat töltött meg világszerte. De még mielőtt a Volbeat frontembere lett volna, megalapította a Dominus nevű death metal bandát, amely négy gyors, brutális albumot készített a ’90-es évek közepén. Amikor Michael Poulsen a Volbeat 2021-es Servant of the Mind albumának a dalaival foglalatoskodott, írt egy csomó death metal riffet, és elmentette azokat a telefonjára. Majd amikor végzett a Volbeat lemezével, elkezdte összerakni a dalokat új death metal bandája, az Asinhell számára, amelynek tavaly ősszel megjelent debütáló albuma, az Impii Hora Michael Poulsen kedvenc régisulis bandái előtt tiszteleg. A mai napon a formáció megosztotta a Pyromantic Scryer című szerzemény videóklipjét, amely alább megtekinthető.

„A Pyromantic Scryer volt az első dal, amit az albumra írtam, és egyértelműen rendelkezik valamiféle Entombed-hangulattal, hiszen ahogy már korábban is mondtam, L.G. Petrov volt az, aki útjára indította az Asinhell létrejöttét” – mondta Michael Poulsen.

„A piromancia a prófécia, a jóslás egyfajta ’művészete’ a tűz bármely eszközével – tette hozzá az énekes Marc Grewe. – A dal egy őrült emberről szól, aki azt hiszi, hogy a tüzekből meg tudja jósolni a jövőt. Olyan tüzekből, amelyeket ő maga gyújt. Téveszméjében azt hiszi, hogy ő egy meg nem értett messiás. A dal metaforikusnak is tekinthető néhány dologra, ami a mai világban történik (és rossz)… egy őrült ember (vagy csoport/szekta) egy kis szikrája lángra tudja lobbantani a világot. Úgy gondolom, hogy a Shan Dan által készített videó elég drasztikusan mutatja be ezt a veszélyes viselkedésformát!”

Michael Poulsen újra felélesztette azt a death metal tüzet, amely első zenekarát, a Dominust is táplálta. Eleinte régi jó barátjával és szomszédjával, Morten Toft Hansen dobossal (Raunchy) kezdett el riffeket jammelni. Morten apró garázsában kezdtek el játszani: se mikrofon, se magnó – csak egy dobfelszerelés és egy teljesen felhangosított erősítő, ahogy tizenéves korukban is használták. Hamarosan a páros, minden egyes alkalommal, amikor csak össze tudott jönni, egy-egy új dalt fejezett be. Amikor eljött az ideje, hogy vokálokat is adjanak hozzájuk, Michael jó barátjához fordult, aki történetesen az egyik legkedvesebb death metalos hörgőse volt: Marc Grewe (Insidious Disease, ex-Morgoth).

„Elég régóta ismertem Michaelt, és mindig emlegette, hogy egy nap csinálhatnánk egy death metal projektet, de sosem vettem túl komolyan, mert annyira elfoglalt volt a Volbeattel – emlékezett vissza Marc Grewe. – Aztán tényleg felhívott, és azt mondta: ’Igen, most akarom megcsinálni. Benne vagy?’ Azonnal azt feleltem: ’Igen, persze!’.”

Így alakult meg az Asinhell, majd hárman összeálltak a Volbeat producerével, Jacob Hansennel, aki az album keverési és a produceri munkái mellett a bőgőzést is magára vállalta. Amikor elérkezett az ideje, hogy szólógitárt is adjanak a hanghordozóhoz, Michael választása egy újabb régi barátjára, a The Arcane Order gitárosára, Flemming C. Lundra esett.

A többi pedig már történelem…

https://asinhell.bandcamp.com/album/impii-hora

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw