Skip to content

ASIA – Menekülés egy nyugodtabb helyre

A legendás angol rock-szupergrupp, az Asia bemutatta Arcadia című szerzeményét, amely a november 6-án a Frontiers Musicnál megjelenő Indigo albumáról származik. A dalhoz egy hivatalos videó is készült, amely alább megtekinthető.

„Az eredeti elképzelések szerint az Arcadia az Asia harmadik albumának a címe lett volna, de később inkább az Astra mellett döntöttünk – emlékezett vissza a ’80-as évek közepére Geoff Downes, a zenekar billentyűs/dalszerzője. – A szó és az általa képviselt koncepció azonban mindig is itt volt körülöttünk, és az évek során számos javaslat érkezett arra, hogy írjunk róla egy dalt. Így hát itt vagyunk 2026-ban, 40 évvel később, és végre sikerült megvalósítanunk ezt az elképzelést. Arcadia egy történelmi görög régió, amelyet a külvilágtól elzárt, idilli, vidéki helyként ábrázolnak. A dalunk a mindennapi életből való visszavonulást, ha úgy tetszik, egy nyugodtabb helyre való menekülést szimbolizál – amire időről időre mindannyiunknak szüksége van.”

ASIA – Indigo
(11/06 – Frontiers Music)

1. The Traveller (Into The Light)
2. Change Of Heart
3. Arcadia
4. Is This The Life?
5. Tattoo Indigo (Part 1)
6. Tattoo Indigo (Part 2)
7. Tattoo Indigo (Part 3)
8. Life In The Sun
9. Hymn For The Fallen
10. Night And Day
11. Valencia (The Ghost Ship)
12. An Elegy
13. Chesapeake Bay (featuring Steve Howe)
14. On A Winters Night
15. Echo Of You
16. Tattoo Indigo (Part 3) (featuring Mike Portnoy) (Bonus Track)