Kiadó: Napalm Records / Írta: Cselőtei László / Értékelés: 10
Épp a Hangpróba idején esett szét atomjaira az As I Lay Dying zenekar. Lényegében két héten belül mindenki elhagyta a pályát Tim Lambesis énekes (screamer) kivételével.
Ami azért is érdekes, mert számomra éppen ő tűnik a leginkább cserélhető elemnek a bandában, annak ellenére, hogy tudom, ő alapította a csapatot. Pedig kevéssé tudom elképzelni, hogy ő hozná a riffeket, vitruóz gitáralapokat, a fogós refrén énektémákat, de akár a sokszor nyaktörő, ám zseniális ritmusváltás ötleteket. Ráadásul a banda egy kész átjáróház, úgy cserélődnek benne a tagok, hogy szinte megjegyezni sem lehet, melyik poszton éppen ki teljesít szolgálatot.
Pedig valaki(k)nek meg kell(ett) írni azt a sok jó albumot, dalt, ami miatt szinte minden héten visszatérek a bandához és lelkesen hallgatom a munkásságuk legkülönbözőbb korszakaiból származó számokat. Mert kétségtelenül van egy határozott, jól körülírható vízió az AILD muzsikája mögött. Elképesztően sodró tempók, érzékkel megírt ritmustémák, fejletépő kiállásokkal tarkított, mániákus riffelés fölé kreálnak leleletfinoman megfogalmazott, megamelodikus gitártémákat, amire aztán fülsimogató dallamos refrénekkel kontráznak rá. A ‘80-as évek klasszikus gitárhőseit idéző, gondosan megkomponált gitárszólók teszik végképp hangulatossá a nótákat. Természetesen Lambesis férfias, agresszív hörgése is sokat hozzátesz a dinamikus összképhez, de azért hasonlóan “énekelni” sokan tudnak. Viszont a dalokból áradó zenei összhangot már sokkal kevesebben képesek megteremteni. Lehet, Tim a szövegírásban különösen erős, de ez még nem magyarázza a zenei alapok minőségét. Ahogy végigvettem a bandában történt tagcseréket úgy látom, leginkább Jordan Mancino dobos és Phil Sgrosso gitáros jelentették a stabilitást a zenekarban és minden bizonnyal ők ketten állnak a zseniális instrumentális alapok mögött.
Az új albumban rejlő erő és harmónia különösen annak fényében megdöbbentő, hogy közvetlenül a megjelenéskor, egy komplett, leszervezett turné előtt volt képes apró darabokra szakadni a banda. Amiből nyilvánvaló, hogy az elmúlt, írással és lemezfelvétellel töltött hónapok óriási feszültségben telhettek, valószínűleg rengeteg vita, veszekedés közepette. Hogy ilyen környezetben hogyan lehet ilyen minőségű zenét írni, számomra abszolút rejtély!
Tudom, csak rébuszokban beszéltem a dalokról, de nem is kívánok most az egyes részletekbe belemenni. Örülök, ha valaki elfogadja az álláspontomat, hogy ez egy dallamos metalcore remekmű, amelyben minden olyan elem megtalálható, amiért imádjuk a műfajt. Aki már hallotta a korábban megjelent, bevezető nótákat, mint a Burden vagy a The Cave We Fear To Enter, az tudja, miről beszélek.
Elképesztően kíváncsi lennék, mi történt a banda berkein belül az utóbbi egy esztendőben. Sajnos a kilépett tagok rendkívül szűkszavú közleményeket adtak ki, Lambesis későbbi interjúiból pedig nem fog kiderülni az igazság. Bárhogy is volt, a srácok óriási fegyelemmel, a zenére koncentrálva alkottak nagyot.
A hatalmas kérdés pedig: hogyan tovább? Ugyanis fontos lenne ezeket – és a régebbi “slágereket” – élőben hallani, valamint új As I Lay Dying-muzsikát hallgatni két-három vagy akár négy év múlva, de most, a két feltételezett értelmi szerző, Mancino és Sgrosso távozása után kérdéses, ki írja majd ilyen ízesen, karakteresen “asilaydyingosra” a nótákat? Izgalmas idők elébe nézünk a bandát illetően. Addig pedig lehet élvezni a Through Storms Ahead dalait!
–
Pontozd te is az Olvasói Hangpróbán! – https://hammerworld.hu/HP/