Skip to content

ARSAMES – A 15 év börtönre ítélt iráni metal bandának sikerült elmenekülnie Iránból

Sikerült elmenekülnie az országból az Arsames nevű iráni metal bandának, amelynek tagjait nemrég 15 éves börtönbüntetésre ítélték, csupán azért, mert metalt játszanak. Tavaly egy másik iráni zenekar, a Confess is elmenekült az országból, miután 14 és fél éves börtönbüntetést kaptak, a frontembert pedig 74 korbácsütésre is ítélték. A Confess tagjainak már 2015-ben is meggyűlt a bajuk az iráni hatóságokkal, de a sária törvénykezés jogi kiskapuit kihasználva akkor megúszták a büntetést.

A 82 milliós Iránban a lakosság több mint 99 százaléka iszlám-hívő, a metalt pedig a Sátán zenéjének tartják, ezért a hatóságok üldözik a zenekarokat, a rajongókat.

Az Arsames nyilván nem vallja magát sátánistának:
„A zenénk a régi kultúránkról, a történelmünkeről szól… Mivel azonban hörgünk és gyors zenét játszunk, azt gondolják rólunk, hogy sátánisták vagyunk. Számukra a pólóinkon a koponyák is ezt támasztják alá…


www.facebook.com/METALARSAMES

…Már 2017-ben is letartóztattak minket, pedig csak próbáltunk. Rögtön rács mögé is kerültünk, a családjainknak pedig egy héten át nem árulták el, hol vagyunk, mi történt velünk. Végül, csaknem egy hónap múlva óvadk ellenében szabadon engedtek minket, de azt mondták, hogy nem zenélhetünk és nem árulhatjuk a pólóinkat, amíg a bíróság nem hozza meg a döntését… és persze a médiának sem szólhattunk a történtekről!

Letiltották a honlapunkat, az Instagram-oldalunkat, csaknem egy teljes évre. Mi persze elindítottunk egy új Instagram-oldalt, újra aktívak lettünk, aztán pár héttel ezelőtt újra meg kellett jelennünk a hatóságok előtt, a bíróság pedig 15 évet szabott ki ránk. Nem akartunk börtönbe menni, úgyhogy el kellett menekülnünk Iránból.


Az Arsames tagjai nemrég kitettek egy videót a Youtube-ra, amelyben elmagyarázzák a büntetésüket, amit a Meshedi Forradalmi Bíróság, a teheráni iszlám forradalmi bíróság szabott ki rájuk.


„Bűncselekmény, hogy metal zenét játszunk? Bűn, hogy a perzsa történelemről beszélünk? Bűncselekmény, hogy sátűánistának mondanak minket, miközben a dalaink a Nagy (II) Kurus perzsa királyról szólnak és az egyistenhitről? Bűncselekmény, hogy szeretjük a zenét és a hazánkat?…”











KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw