Skip to content

ARCHITECTS – Videoklippel a harmadik új dal: Dead Butterflies

Dead Butterflies címmel már a február végén érkező új album harmadik lemezelőzetes dalát is bemutatta a brit Architects. Az új nótát kísérő látványos videót a londoni Royal Albert Hall-ban forgatták tavaly novemberben.

Holy Hell címmel még 2018-ban jött ki az Architects nyolcadik albuma, az volt az első lemezük a 2016 augusztusában rákban elhunyt alapító gitáros, Tom Searle halála óta. A Holy Hell lemez utódja For Those That Wish To Exist címmel február 26-án jön majd ki, vendégként pedig a Parkway Drive frontembere, Winston McCall, valamint Mike Kerr a Royal Bloodból és Simon Neil a Biffy Clyro-ból is felbukkan a lemezen.


Dan Searle dobos:Ezen az albumon az életmódunk megváltoztatására való képtelenségünket jártam körbe, a változtatás pedig szükséges volna ahhoz, hogy az emberi faj fennmaradjon és hogy a bolygót megmentsük. Bele akartam nézni a tükörbe és feltenni magunknak a kérdést, hogy mi mit fogunk tenni, ahelyett, hogy a politikusokra mutogatunk. Személyes szinten kell elkezdeni a változást. A világban kialakult annak a kultúrája, hogy másokkal akarunk elvégeztetni dolgokat, holott a saját felelősségünkre kéne hagyatkozni. Valahol el kell kezdeni.

Dan Searle dobos és Tom utódja, Josh Middleton gitáros (Sylosis) voltak a friss anyag producerei, a dobfelvételeknél pedig Adam „Nolly” Getgood is besegített nekik.






www.facebook.com/architectsuk


ARCHITECTS – Dead Butterflies (a 2021-es For Those That Wish To Exist album előzeteseként)

ARCHITECTS – Black Lungs (a 2021-es For Those That Wish To Exist album előzeteseként)






ARCHITECTS – Animals (a 2021-es For Those That Wish To Exist album előzeteseként)




ARCHITECTS – For Those That Wish To Exist
(2021/02/26 – Epitaph)

01. Do You Dream of Armageddon?
02. Black Lungs
03. Giving Blood
04. Discourse Is Dead
05. Dead Butterflies
06. An Ordinary Extinction
07. Impermanence (feat. Winston McCall – Parkway Drive)
08. Flight Without Feathers
09. Little Wonder (feat. Mike Kerr – Royal Blood)
10. Animals
11. Libertine
12. Goliath (feat. Simon Neil – Biffy Clyro)
13. Demi God
14. Meteor
15. Dying Is Absolutely Safe

KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw