Skip to content

ARCHITECTS – Új dal, súlyos breakdownnal

A 2023-as Seeing Red után újabb kislemezzel jelentkezett az Architects. A Curse megjelenésével egy időben a zenekar bejelentette az észak-amerikai turnéjának új időpontjait is.

A többek között a Bring Me The Horizonból ismert Jordan Fish produceri munkálatait magán hordozó Curse rögtön magára vonja a figyelmet a frontember Sam Carter erőteljes előadásmódjának köszönhetően, amelyet súlyos betétek és kemény riffek kísérnek. A dalt egy fülbemászó refrén koronázza meg, valamint az Architects történetének egyik legsúlyosabb breakdownja. A Curse folytatja a zenekar intenzív, de változatos történelmét, amely továbbra is új rajongókat toboroz szerte a világon.

A szám tehát a decemberi Seeing Red kislemezt követi, amely hatalmas elismerést váltott ki a zenebarátok körében. A dalt több mint 23 milliószor streamelték, és csak a megjelenése hetében több mint egymillió lejátszást ért el. A Seeing Red az Egyesült Királyság Spotify Viral 50-es listáján a 6., Ausztráliában és Belgiumban a 8., az Egyesült Államokban pedig a 13. helyezést érte el. Mindkét kislemez a 2022-ben megjelent The Classic Symptoms Of A Broken Spirit albumot követi, amely a UK Rock & Metal Albums listán az első helyig jutott.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw