Skip to content

ANYALA – A világ olyan, amilyenné teszed

A 2020-ban, Lahtiban alakult Anyala már több kislemezt és egy ötszámos EP-t is kiadott. A négytagú formáció jelenleg egy új EP-n dolgozik, amely a tervek szerint még az idei év folyamán megjelenik. Valószínűleg ezen lesz hallható a banda új kislemeze, a Weight of the World is.

„A Weight of the World egy nagyszabású állásfoglalás a modern társadalmat sújtó önzőségről – mondta Robert Leksis, az Anyala énekese. – A szöveg egyértelműen a társadalmunkat sújtó problémákat járja körül, ugyanakkor egy erős mögöttes üzenettel is rendelkezik, hogy az embereknek felelősséget kell vállalniuk a saját tetteikért. Ez a gondolat mindannyiunk mindennapi életére vonatkoztatható. ’A világ olyan, amilyenné teszed’.”

Az erőteljes és súlyos téma ellenére a zenekar igyekezett egy könnyen megjegyezhető, energikus dallal elállni, amely a korai metalcore hangulatot is felidézi. A produkció létrejöttében nagy segítséget kapott a négyes a Merta énekesétől és dobosától, Juhistól és Henritől.

„A dal produceri munkálataiban és rögzítésében nagy segítséget kaptunk Juhis Kauppinentől és Henri Nordmantól, a Merta zenekar tagjaitól. Henri, aki már a korábbi számainknál is segédkezett, felajánlotta a stúdióját és a szakértelmét, hogy a dobfelvételeknél segítsen. Ezen kívül a dobosként való látásmódja segített Larinak abban, hogy a dobtémákat feszes egésszé játssza össze. Juhis Kauppinen meglátásai és munkamódszere rengeteg energiával és mélységgel látta el az énekfelvételeket. Az ő profizmusa és sajátos kézjegye megadta a dalnak a kívánt végső simításokat és a jól megérdemelt hangzásvilágot, amelyek segítettek számunkra véglegessé tenni a szerzeményt.”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw