Merciless Savagery címmel még tavaly tavasszal adta ki a Metal Blade a 2009-ben újjélesztett és azóta három albumot is megjelentető death metalos holland Antropomorphia új stúdiólemezét.
A csapat legfrissebb felvétele a brit Venom egy 1984-es klasszikus dalának feldolgozása. Íme, a Warhead…
Antropomorphia: „Arra kényszerültünk mi is, hogy az árnyékvilágba húzódjunk vissza, lemondva vagy elhalasztva az összes aktivitásunkat, így aztán a lezárós időszak javát a próbatermes bunkerben töltöttük. Így jutott eszünkbe, hogy feldolgozzuk az egyik kedvenc Venom dalunkat.
Nem csupán azért választottuk a Warheadet, mert az egyik kedvencünk, hanem az apokaliptikus hangulat és a rémálom-szerű szennyes, nyers üvöltések miatt. Mindez nagyon is passzol a mostani járványos időkhöz.”
www.facebook.com/AntropomorphiA
ANTROPOMORPHIA – Warhead (Venom, 2020)
A 2019-es album Luciferian Tempest dalában a zenekar vendége Farida Lemouchi énekesnő (ex-The Devil’s Blood).
Ferry Damen énekes/gitáros: „A Sermon ov Wrath volt az eddigi legnyersebb, legőszintébb állásfoglalásunk, egyben egy olyan lemez, amelyen átléptünk műfaji korlátokat, elcsípve a zenekarunk lényegét. Az új albummal kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy komorabb, súlyosabb, büntetőbb lett a hangulata, de azért nem hiányoznak a fogós riffek és a groove-ok sem. Szerintem ez egy logikus lépés előre. Egy új fejezet, egységes anyag, de változatosabb lett, mint a korábbi albumaink. Persze, azt is azonnal hallani, hogy ez az AntropomorphiA.”
ANTROPOMORPHIA – Womb Ov Thorns (a 2019-es
Merciless Savagery albumhoz)
ANTROPOMORPHIA – Merciless Savagery (a 2019-es
album)