Skip to content

ANNEKE VAN GIERSBERGEN – Videoklippel a februári szólóalbum első dala: My Promise

The Darkest Skies Are The Brightest címmel egy személyes hangulatú szólólemezzel jelentkezik 2021. február 26-án az egykori The Gathering énekesnő, Anneke Van Giersbergen. A 11 dalos album producere Gijs Coolen volt, első előzetesként pedig már itt is van a My Promise című dal.

Anneke prog metalos csapata, a Vuur 2017 októberében adta ki az In This Moment We Are Free – Cities című debütáló albumát, 2018-ban pedig egy Symphonized című nagyzenekaros élő lemezzel jelentkezett az énekesnő. Az új szólóalbumon személyes érzéseit foglalta dalokba, akusztikus gitárokkal, vonósokkal, fúvósokkal, perkával.


www.facebook.com/annekevangiersbergenofficial


Anneke eredetileg egy második Vuur lemez számára írt dalokat 2018-ban, azonban az élete nem várt fordulatot vett.


A Vuurban annyira hittem, hogy az összes megtakarított pénzemet az első lemez elkészítésébe fektettem, valamint a zenekar turnéra vitelébe. Az első turnés ciklus után döbbentem rá arra, hogy a Vuur folytatása további, súlyos anyagi kockázatokkal járna.

Ráadásul 2018-ban Anneke házassága is válságba jutott:

„Azonnal tudtam, hogy az életem rendbehozataláról kell dalokat írnom. Ez a kreatív törekvés azonban túl személyes lett volna a Vuur számára. És magányra is szükségem volt hozzá.”


Anneke egy akusztikus gitárral és némi felvételre alkalmas felszereléssel el is vonult egy szerény házikóba a szülővárosa, Eindhoven közelében. 2019 folyamán is folytatódott a dalírás, majd Anneke megkérte a barátját, a producer Gijs Coolent, hogy segítsen a lemezanyag befejezésében.

Minden jó, ha vége jó, Annekének és a férjének sikerült megmentenie a házasságot is.



„A My Promise dalt akkor írtam, amikor elképzeltem, hogy milyen lenne az életem a válás. A szöveg azt az elhatározást fogalmazza meg, hogy a szerelemért küzdeni kell. Egy arabos-spanyolos-cigányos hangulattal indul a szám, majd fokozatosan jut el az eufórikus lezárásig. A melankolikus, kísérteties vonósok hangszerelését Ruud Peeters végezte.”



ANNEKE VAN GIERSBERGEN – My Promise (a 2021-es The Darkest Skies Are The Brightest albumhoz)





ANNEKE VAN GIERSBERGEN – The Darkest Skies Are The Brightest
(02/26 – InsideOut Music)

01. Agape
02. Hurricane
03. My Promise
04. I Saw A Car
05. The Soul Knows
06. The End
07. Keep It Simple
08. Lo And Behold
09. Losing You
10. Survive
11. Love You Like I Love You






KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw