Skip to content

ANGERTEA – Ismerkedj meg a Crocodile Nerves című EP-jükkel!

Crocodile Nerves címmel megjelent és végig is hallgatható az Angertea zenekar 7 +1 dalból álló különleges új EP-je.

Mihály Gergő: „Utoljára 2016-ban jelent meg teljes értékű nagylemezünk, ha az akusztikus EP-t nem számítjuk, szóval ideje volt valamivel jelentkeznünk. Persze, ez az EP sem teljes értékű nagylemez, de sok olyan dolgot tartalmaz, amilyet még nem adtunk ki korábban. Például élő felvételeket, saját dalok átdolgozott verzióit, meg egy feldolgozást, vagyis inkább átdolgozást egy kedvenc bandánktól.

Az élő felvételek érdekessége, hogy mindet más-más keverte. Számunkra fontos emberek, barátok. És ezek tényleg élő koncertfelvételek. Nem volt utólagos rájátszás, javítgatás. Emiatt persze kijönnek kisebb hibák, de hát emberek vagyunk, nem gépek. Az EP-t saját kiadásban toljuk ki, és ingyenes. Ha valaki támogatni szeretne minket például a következő nagylemezünk miatt, az a Bandcamp oldalunkon meg is vásárolhatja a lemezt digitális formában, vagy vehet az új pólóinkból.”


www.facebook.com/angerteahun


Öt koncertdal is van az EP-n, és mindet más keverte. „Kíváncsiak voltunk, hogy számunkra fontos-szimpatikus stúdiós arcok mit hoznak ki belőlünk, illetve hogyan látnak minket. Az Interest Songot Kiss Jocó (Nova Prospect gitáros, Area 51 Stúdió), a Demons Surfaced-et Veres Gábor (Watch My Dying), a Damagebirth-öt Gyuró Laci (Cyanide Sound Stúdió) és a Seeds Of Hellt Gődér Csabi (Szimpla Kert) keverte.”

ANGERTEA – Crocodile Nerves EP (a 2020)








Lóránt Demeter, a Chris dal klipjének rendezője:
„Gergő rajzaira és festményeire építve, fotókat és videó részletek felhasználva, 2D és 3D digitális animációval megmozgatva készült a klip, amelynek a különlegessége számomra az, hogy sok különböző technika van benne vegyítve, mégis stílusban harmonikus egységet alkot a végeredmény.”

A zenekaros videófelvételt Nyári János, és a festmények fotózását Barna Péter készítette.

ANGERTEA – Chris (a 2020-as Crocodile Nerves EP előzeteseként)

ANGERTEA – Crocodile Nerves EP
(05/18 – Angertea)

1. Chris
2. Death March /feat. Laz Pallagi (Obiat)
3. Damagebirth (live)
4. Seeds of Hell (live)
5. Interest Song (live)
6. Demons Surfaced (live)
7. Tisza (akusztikus verzió)
+
8. Seeds of Hell (akusztikus live)



ANGERTEA feat. Laz – Death March (Faith No More, 2019)





www.instagram.com/angerteamusic




A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.





nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw